Tech
Limitált matchbox lett az elektromos G Merciből

A felhasznált fém csaknem teljes egészében újrahasznosított, de a műanyagok is a fenntarthatóságot hirdetik.
Alig több mint egy héttel ezelőtt mutatta be a Mercedes-Benz az első tisztán elektromos G osztályt, a G 580 EQ-t. Az induláskor kapható Edition One kivitel ára durván 80 millió forint lesz, ezért cserébe egy négymotoros, bitang erős, és kiemelkedő terepképességekkel rendelkező autót kapnak a vevők. Akik úgy érzik, sem majomra, sem banánra nincs pénzük ezen a szinten, de azért szeretik az új villany-G-t, most már akár matchboxként is hazavihetik.
A Mattel ugyanis a német autógyártóval együttműködésben, hivatalos, licences termékként elkészítette a G 580 kicsinyített, 1:64-es méretarányú változatát. Éppen ugyanazt a South Seas Blue Magno metálfényezést kapta, amit az igazihoz is kínálnak. Ami viszont talán még érdekesebb, hogy a felhasznált fémek 95 százaléka újrahasznosított, de a műanyagok 81 százaléka is ISCC tanúsítással bír, vagyis megfelel a fenntarthatósági követelményeknek.
Ez a kisautó is része már a Matchbox Driving Toward a Better Future kampányának, amelynek keretein belül 2030-ra minden játékuk újrahasznosított, újrahasznosítható vagy természetes forrásból származó alapanyagokból készülne. A modell korlátozott darabszámban készül, és egyelőre kizárólag a Mattel Creations hivatalos oldalán lehet megvenni, 30 dollárért, átszámolva 11 ezer forintért.
Nézd meg a galériában:
Itt pedig az igazit láthatod:
Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni
Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.
Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei
A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.
Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt
Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.
Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait
Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.
Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék
A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.
Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött
Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.