Promóció
Megette a 2,4 milliárdos banán-műalkotást a vevő

Azt mondta, ezzel szeretne ő is bekerülni a történelembe. Vannak kétségeink ezzel kapcsolatban.
Nemrég mi is megírtuk, hogy az olasz Maurizio Cattelan képzőművész egyik megosztó alkotását, a Comediant 2,4 milliárd forintnak megfelelő dollárért vette meg a kínai Justin Sun. Ha valakinek nem lenne meg: ez egy falra szigszalagozott banán, szóval egy ezresből ötöt-hatot biztosan ki lehet hozni, de való igaz, hogy akkor nem Cattelan lesz az alkotó.
Ez most mindegy is, a lényeg inkább az, hogy a vevő, Sun már el is fogyasztotta a banánt. Azt mondta, ezzel szeretne bekerülni a történelembe – hogy ez mennyire sikerül, az jó kérdés, próbálták már ezt emberek ennél jelentősebb cselekedettel is, de az biztos, hogy a 34 éves üzletember felvette az akciót videóra, és felrakta az X-re:
Aztán azt írta a kísérőszövegbe, hogy egy ilyen háttérsztorival rendelkező banánnak természetesen még az íze is más, mint egy egyszerű gyümölcsnek. Azt pedig már egy interjúban fejtette ki, mennyire nehéz is meghatározni, mi a művészet. Szerinte az nemcsak a tárgyi megtestesülést takarja, hanem az adott műalkotás történetét, az ahhoz kapcsolódó interakciókat és az alkotás birtoklójának személyét is.
Azért azt óvatosan fűzzük hozzá, hogy nem ez volt az első elárverezett példánya a Comediannek, korábban a mostani ár töredékéért is talált már gazdára falra ragasztott banán. Sőt, még csak nem is Sun volt az első, aki elfogyasztotta: tavaly a szöuli Leeum Museum of Artban egy éhes egyetemista falta be az ott kiállított darabot, csak mert éhes volt. Erre még Banános Joe is elégedetten mondaná, hogy a banánnak mindenhez köze van.
Épphogy elindult az Eufória 3. évada! Jacob Elordi stílusa máris felrobbantotta az internetet
Egészen pontosan Nate Jacobs ruhatára az, ami nagyrészt Jacob Elordi saját stílusával is jól rezonál.
Ha így mozogsz, súlyos betegségeket előzhetsz meg
A legfontosabb a rendszeres testmozgás, de az sem mindegy, hogyan tesszük azt.
Itt a Royal Enfield első elektromos gépe
Elsősorban régi vágású motorkerékpárjairól ismerjük az indiai márkát, de nekik is hallgatniuk kell az idők szavára.
Tényleg megcsinálja a húsgolyós nyalókát a Chupa Chups
Ez az egész az IKEA áprilisi tréfájával kezdődött, szokatlan kollaboráció lett belőle.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.







