Végre Európába is megjött az elektromos Mazda 6

Mazda 6e elektromos szedán
Forrás: Mazda

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Akár 552 kilométeres hatótávot és gyorstöltési lehetőséget is kapunk a Mazda 6e szedántól.

Amikor a Mazda a 2000-es évek elején bemutatta az első 6-ost, sokakat lenyűgözött a formaterv, a típus csakhamar a vevők egyik kedvence lett. A következő generációval szépen megújult, de igazán nagyot a 2012-ben leleplezett harmadik szólt, immár az új dizájnnyelvvel. Csodálatosra, igazán vonzóra sikerült, de azóta sem érkezett utód, csak pár ráncfelvarrással lett mindig picit jobb és jobb, de ez már kevésnek bizonyult, számos piacon annyira elfáradt, hogy már ki is vezették.

Sokáig úgy tűnt, a Mazda 6 napjai meg vannak számlálva, ám tavaly Kínában bemutatták az EZ–6-ot, avagy a tisztán elektromos, valamint hatótávnövelős (más megközelítés szerint inkább konnektoros hibrid) hajtáslánccal elérhető utódot. Már akkor tudni lehetett, hogy hamarosan Európa is megkapja, most pedig a Brüsszeli Autószalonon meg is érkezett. Külsejében szépen továbbviszi a belső égésű motoros előd szellemiségét, némileg felfrissítve, a végeredmény pedig egy kellemes vonalvezetésű, csinos szedán 4,9 méteres hosszal. Jobban mondva inkább ötajtósnak kellene hívnunk, hiszen a csomagtérajtó üveggel együtt nyílik – és a kategóriához képest meglepően apró, csupán 330 literes raktérbe enged betekintést. Ezt csak óvatosan ellensúlyozza az orr-részben nyíló 70 literes frunk.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
Mazda 6e belső tér
forrás: Mazda
Ez a barna-fekete belső kimondottan szépre sikerült

Na, de nézzük a technikáját! A Mazda 6e részben kínai alapokon nyugszik, ugyanis a japán gyártó ottani partnere, a Changan EPA1-es padlólemezére épül. Kétféle akkumulátorral lesz elérhető, amelyek közül a kisebbik is 68,8 kilowattórás, és 479 kilométernyi hatótávot ígér. A nagyobb kereken 80 kWh-ból sajtol ki a WLTP szerint 552 kilométert, de furcsaság, hogy míg előbbit DC-n keresztül akár 200 kilowattal is tölthetjük, addig utóbbit csupán 95-tel. Vagyis 22 helyett 45 perc alatt tölt fel 10-ről 80 százalékra. A teljesítmény is eltér, mégpedig úgy, hogy a kis akkus változat 258 lóerős, a nagyobb csak 245 – mindkettő elegendő lesz azért a mindennapokra. Egyelőre összkerékhajtás sincs, és hozzánk egyelőre biztosan nem jön a konnektoros variáns.

A beltér amúgy a képen látható kéttónusú kárpitozással egészen pofás, megtaláljuk bent a Mazda eddigi legnagyobb, 14,6 hüvelykes érintőképernyőjét is, van hang- és gesztusvezérlés, kiterjesztett valósággal operáló head-up display, közben azonban a minimalista kialakításra törekedtek.

Európába az első példányok idén nyáron érkeznek, az árazás pedig egyelőre nagy kérdés. 45 ezer euró körüli árcéduláról beszélnek, ami mostani árfolyamon 18,6 millió forintot jelent, de nyilván minden országban kell kalkulálni a helyi viszonyokkal is. Meglátjuk.

Kép
Világ

Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű

Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.

Kép
Stílus

A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence

Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.

Kép
Világ

A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot

Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?

Kép
Életmód

Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill

Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.

Kép
Szórakozás

10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk

Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.

Kép
Világ

Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált

Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!