Életmód
A nagyi stílustrükkje trend szintekre emelkedett! Az influencerek ezt a szokatlan kiegészítőkombinációt viselik idén nyáron


Nincs új a nap alatt! Mégis mennyire megosztó ez a kiegészítős stílustrükk? Nagyon! És érdemes-e kipróbálni? Miért ne!
Senki se gondolta volna, hogy amikor 1858-ban a Brooklyn Excelsior baseballcsapat először viselt baseballsapkát a pályán az addig megszokott szalmakalapok helyett, valami örökre megváltozott, és bizony ezen darab egy szép napon divattörténelmet ír majd, és egy egészen népszerű kiegészítő válik majd belőle.
Azt azonban kevesen tudják, hogy hosszú út kellett ahhoz, amíg a baseballsapkák megtalálták a saját útjukat, hiszen csak 100 évvel az első bemutatkozásuk után váltak a sportruházat kitörölhetetlen alapelemeivé, amit aztán felkapott a hip-hop szcéna, majd rövidesen streetwear irányzatává nőtte ki magát. Manapság pedig már abszolút megszokott a létezésük a mindennapokban, sőt szinte nincs is olyan szezon, amikor ne dobnának piacra valami új ötletet ezen témában. 2024 nyarán sincs ez másként, most azonban úgy gondolták a tervezők, hogy egy kicsit tovább csavarják a dolgot és ezt a klasszikus kiegészítőt egy kendővel teszik még izgalmasabbá - és ahogy már megszokhattuk, bizony megosztóvá is. Egyébként újfent nincs új a nap alatt, hiszen volt már hasonló próbálkozás például a Versace részéről is, ők a 2022-es tavaszi-nyári kollekciójukba csempészték be ezt a stílustrükköt...

Ez a sapkákkal és kendőkkel dolgozó kiegészítő trend rendkívül könnyen formázható és természetesen kétségtelenül izgalmas és látványos extrákkal tölti fel a megjelenésedet, miközben kikerülhetetlenül is megvéd a nap káros sugaraitól. Ami a színeket illeti bármi jöhet! Azaz az éppen aktuális trendárnyalatok mellett, a lágyabb már megszokott paletta is bekerülhet. Továbbá nem szabad kihagynunk a napszemüveget sem, ami szinte magától értetődő módon simul be ebbe a különleges és most még bátran mondhatjuk, hogy eléggé szokatlan összképbe! Ruhák terén pedig a túlméretezett lenvászon ingek pont annyira működnek, mint az alkalmi ingek vagy a dzsekik. A lehetőségek tényleg annyira széles skálán mozognak, hogy bármit elbír ez a friss páros!
Végezetül pedig szavazz ebben a kiegészítő témában egyet!
Te mit gondolsz? Kipróbálnád ezt a kiegészítő párosítást?

Életmód
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
Ennél stílusosabb Nike sneakert hiába keresnél
Harris Tweeddel adtak a Dunk Low-nak egy meglehetősen szokatlan csavart.
Paul McCartney elmondta, melyik a három kedvenc albuma
A 82 esztendős zenészlegenda nem saját munkái közül válogatott, és egyáltalán nem véletlen, hogy ezeket választotta.
Gazdag vagy és lelépnél? Fizess!
Európa számos országában megsarcolják azokat a tehetős polgárokat, akik valamely adóparadicsomban folytatnák életüket.
NES-klasszikusok 3D-ben? Ez az emulátor lehetővé teszi – és ráadásul elképesztően jól néz ki
Super Mario, Zelda Metroid - NES-emulátor ülteti át valódi 3D-be a klasszikusokat. Nemcsak jól néz ki, hanem meglepően modern játékmenetet is kínál.
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
A világon számos munkakör létezik, ám ezek között is vannak olyan elit szakmák, amikhez csak keveseknek van meg az a tudása és képessége, hogy ezen munkakörben tevékenykedhessenek.
24 ezer forint helyett ingyen szerezheted be az ikonikus stratégiai játékot
Az Epic Games Store csupán egyetlen hétig kínálja ingyenesen a Civilization VI-ot, érdemes lecsapni rá.