Tech
Mennyit ér igazából egy olimpiai aranyérem?

Eszmei értéke felbecsülhetetlen, ereklyeként vagyonokért cserélhet gazdát. De puszta tárgyként mekkora értéket képvisel?
Az olimpiai bajnoki címnél feljebb nem igazán van semmi a sport világában. Na jó, kivételek akadnak, fociban nyilván egy vébégyőzelem rangosabb, de a legtöbb sportágban az ötkarikás arany a csúcsok csúcsa. Értéke felbecsülhetetlen a sportoló számára, a legtöbb országban pedig busás jutalom és akár jelentős életjáradék is jár hozzá. Ha az aukciósházaknál felbukkan egy-egy régi medál, arra a gyűjtők vagyonokat hajlandóak áldozni. De mi a helyzet, ha pusztán csak tárgyként próbálunk tekinteni rá?
Itt írtunk az idei olimpia érmeiről, amelyek nem akármilyen vasat tartalmaznak - az Eiffel-torony darabkáját:
Ami az újkori olimpiák történetét illeti, sokat változott már az éremkérdés. 1896-ban még ezüstöt kapott a győztes, bronzot a második, aztán 1900-ban már inkább serlegeket adtak át, míg a következő három játékokon tömör aranyból készültek az érmek. Jelenleg az aranyérem igazából ezüst, mégpedig legalább 92,5 százalékban, és erre kerül az arany bevonat, medálonként hat gramm a teljes 529 grammos tömegből, és 18 gramm vasat is tartalmaz. Amúgy az ezüstérem túlnyomórészt ezüst (525 gramm), egy pici vassal, a bronzérem (455 gramm) pedig több mint 90 százalékban réz, kisebb részben cink, és tartalmaz némi vasat.
Ha ezzel a bő félkilós tömeggel az aranyérem színarany lenne, közel 15 millió forintot érne. De mivel nem az, így a tárgy értékét is másképpen lehet kiszámítani. Az amerikai Forbes az alapanyagok árából következtetve arra jutott, hogy egy-egy arany mintegy 345 ezer forintnak megfelelő dollárt ér, legalábbis az olimpia első versenynapján érvényes árfolyamok szerint. Ez amúgy még így is igen szép összeg, ráadásul rekordnak is számít, hiszen az eddigi csúcstartó, a 2012-es londoni aranyérem hozzávetőleg 257 ezret ért, de azóta igen jelentősen emelkedett a nyersanyag ára.
A sportolók döntő többsége persze soha nem válna meg ettől a kincstől, ha már annyi munka és felkészülés, izgalom és parádés teljesítmény után a nyakába kerül. Ha örökségből vagy bármilyen más módon mégis értékesítenek egyet-egyet, az bizony méregdrága lesz, bő tíz éve például 530 millió forintnyi dollárt csengettek ki Jesse Owens 1936-os ereklyéje tiszteletére.
Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni
Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.
Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei
A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.
Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt
Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.
Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait
Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.
Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék
A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.
Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött
Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.