Promóció
Ezek az édesítőszerek lehetnek károsak az egészségedre

Sokszor pont azért váltjuk le a cukrot, hogy egészségesebben táplálkozzunk. Csakhogy olykor nem a várt eredményt kapjuk.
Az agyunkat gyakran csak a gondolkodással kapcsoljuk össze: segít megérteni bizonyos helyzeteket, összefüggéseket, meghozni döntéseket. Csakhogy valójában ennél jóval többet csinál: jeleket, utasításokat küld szervezetünk számos területére. Általa valósul meg a mozgás, az érzékelés, az emlékezés és még annyi minden más. Éppen ezért is oly félelmetesek az agyat és az idegrendszert érintő betegségek.
Persze ezeknek – így például az Alzheimer-kórnak – a kockázatát lehet csökkenteni, ha életmódunkban eszközölünk pár kisebb változtatást:
Az egyik kifejezetten fontos tényező a táplálkozás, ezzel kapcsolatban pedig a Neurology folyóiratban jelent meg egy tanulmány, amely célzottan a mesterséges édesítőszerek hatásait vizsgálja. Ezeket ugyebár gyakran pont azért választjuk, hogy a cukor helyett egészségesebb alternatívát használjunk, de a jelek szerint sokszor nem pont azt az eredményt kapjuk, amit szeretnénk.
A tudósok közel 13 ezer felnőttet vizsgáltak nyolcéves időintervallumban. A résztvevők beszámoltak arról, mikor és mekkora mennyiségben használtak aceszulfám-K-t, aszpartámot, szacharint, de olyan természetes eredetű cukorhelyettesítőkre is figyelmet fordítottak, mint az eritrit, a xilit, a szorbit vagy a tagatóz. Az alanyok kognitív teszteket töltöttek ki, a kutatók pedig összefüggést találtak az édesítőszer-fogyasztás, valamint a kognitív és nyelvi képességek hanyatlása között. A diabétesszel küzdő pácienseknél is memóriaromlást jegyeztek fel.
A negatív hatásokat elsősorban azoknál észlelték, akik még nem töltötték be hatvanadik életévüket. A tanulmány egyik szerzője, dr. Claudia Suemoto arról beszélt, hogy a kognitív teljesítmény nagyjából 25 és 30 éves korunk között van a csúcson, utána nagyon lassú, fokozatos visszaesés következik be. A kutatás szerint azonban az édesítőszerek felgyorsíthatják ezt a folyamatot még a középkorú felnőtteknél is.
Árnyalja a képet, hogy a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség máris reagált, mondván a dolgozatnak megvannak a maga korlátai. Egyrészt egy kalap alá vett mindenféle cukorhelyettesítőt, másrészt pedig a fogyasztást illetően önbevallásra támaszkodott. Ezzel együtt persze ez már nem az első olyan tudományos anyag, amely az édesítők egészségügyi kockázataira mutat rá.
(forrás: Health Digest)
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







