Promóció
Depressziós vagy? A mesterséges intelligencia felismeri

Két magyar egyetem szakemberei fejlesztik a beszédelemzésen alapuló szoftvert.
Világszerte milliókat érintő mentális betegség a depresszió. A Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint nagyjából a felnőtt lakosság öt százalékát, azaz mintegy 280 millió embert érint. Következményei is súlyosak, nemcsak a problémával küzdők, hanem a társadalom szempontjából is, ugyanis az előrejelzések szerint 2030-ra ez róhatja a legnagyobb terhet a világ egészségügyi és gazdasági rendszereire. A diagnózist felállítani azonban igen nehéz: egyrészt a tünetek is sokfélét, másrészt az érintettek is nehezen fordulnak szakemberhez.
Éppen ezért lehet kulcsfontosságú a depresszió felismerésében az az alkalmazás, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Semmelweis Egyetem szakemberei közösen fejlesztenek. A munka még 2012-ben kezdődött, amikor a BME bekapcsolódott az Európai Űrügynökség egyik kutatásába, amelyben a déli-sarki Concordia Űrkutató Állomáson dolgozók pszichés állapotát mérték fel. A bezártság és elszigeteltség, valamint a hosszú éjszakák pszichésen megterhelőek, ezért követték figyelemmel állapotuk változását. Ebből indult a két egyetem közös munkája.
A kutatáshoz a Magyar Depressziós Beszéd adatbázisát használták fel, amely depressziós és egészséges emberek hangmintáit tartalmazza. Mivel a betegek beszéde általában megváltozik, halkabb, monotonabb lesz, és többször tartanak szünetet is, ezeket a jellegzetességeket tanították meg a szoftvernek. Emellett rögzítették a BDI és HAMD teszteken elért eredményeket is: e két vizsgálat a leginkább használatos a depresszió diagnosztizálása során. Míg előbbi önkitöltős, ezért pontatlan lehet, addig utóbbi orvosi jelenlét mellett zajlik, ezért pontosabb, de időigényesebb. Ám egyik sem teljesen objektív.
A szakemberek olyan fizikai jellemzőket vetettek össze minden beszédmintában, mint a hangspektrum, a hangdinamika, a dallamváltozás és a beszédritmus. Végül a szoftver igen hatékonyan szűrte ki a depressziós betegeket. Amennyiben a HAMD teszttel tanították az alkalmazást, 84 százalékos volt a pontosság, ha pedig a BDI tesztet használták fel, 76 százalék.
Ahogyan dr. Kiss Gábor, a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének tudományos munkatársa értékelte, az eredmények alapján a szoftver széles körben is használható lenne kiegészítő diagnosztikai eszközként. Dr. Hajduska-Dér Bálint, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának tanérsegédje pedig úgy látja, a korai felismeréssel az érintettek hamarabb jutnának el pszichiáterhez. Javulna életminőségük, és az egészségügyi rendszer is tehermentesülne. A cél egyébként egy nyelvfüggetlen alkalmazás kifejlesztése, amely a depresszió mellett a Parkinson-kór, továbbá száj- és gégedaganat szűrésére, egyéb rendellenességek azonosítására is alkalmas.
Ez egyébként már nem az első olyan fejlesztés, amely a mesterséges intelligenciát vonja be a gyógyászatba, betegségek diagnosztizálásába. Szintén a Semmelweis Egyetemen indult el még 2020-ban olyan távbőrgyógyászati szolgáltatás, amely során a program automatikusan felismeri a bőrbetegséget, de a végső diagnózist szakorvosok állítják fel.
Forrás: Semmelweis Egyetem
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.