Mi történne a Földdel, ha a Nap hirtelen kialudna?

A sci-fi-rajongóknak ismerős lehet Danny Boyle 2007-es filmje, a Napfény, ami története szerint 2057-ben játszódik, az emberiség pedig olyan kataklizmával néz szembe, ami bolygónk kihalásával fenyeget. Az Ikarosz 2 űrhajó legénységének feladata, hogy egy gigantikus nukleáris bombát juttassanak csillagunk magjába, ami újraindítja annak fúziós folyamatait, ezzel élesztve újra a haldokló Napot. A valóságban persze ettől nem kell tartanunk, Napunk életciklusa felénél jár, így nagyjából 5 milliárd évünk van addig, míg hidrogénkészlete kimerül. Most viszont eljátszunk a gondolattal, mi történne, ha 5 milliárd helyett csak néhány percig élvezhetnénk a napfényt.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Eleinte nem sokat észlelnénk a történtekből, mivel a fénynek 8 percig tart elérni a Földet, így ebben a rövid intervallumban ugyanolyan napsütésben lehetne részünk, mintha nem történt volna semmi. Nyolc perc elteltével aztán hirtelen teljes sötétség borulna bolygónkra, ezzel együtt megszűnne mind a Hold, mind a többi bolygó érzékelési lehetősége a látható spektrumon belül. Mivel a csillagunk tömege nem szűnik meg, a gravitációs vonzása is megmaradna, így bolygónk nem szakadna ki a pályájáról, folytatva egyenes vonalon útját a világűr végtelenjébe, noha kis túlzással ez részletkérdés.

A fotoszintézisnek már az első órában búcsút inthetnénk, néhány napon belül az átlaghőmérséklet fagypont alá csökkenne, egy év múlva pedig már -73 Celsius-foknál járnánk. A növények eltűnésével a tápláléklánc teljesen összeomlana, de ha a hipotézis mögé nézünk, egy darabig bizonyosan lenne élelme az emberiségnek, minimum az, ami a hűtőben található, ugyanis mindentől függetlenül az életben maradás alapvető eszközei rendelkezésünkre állnának egy ideig. Persze kétségtelen, a társadalmi összeomlásra nem kéne addig várni, míg valóban kitartanak tartalékaink.

forrás: Pixabay / susan-lu4esm

Az óceánok felső rétege egy hónap leforgása alatt megfagyna, ami viszont a legnagyobb problémát jelentené, hogy rövid időn belül ugyanez történne a légkörrel is. A benne található gázok kicsapódnának, szárazjég-havazásként visszahullva a Földre. Extrém hidegben a nitrogén és az oxigén mint alkotóelemek először cseppfolyós, majd szilárd halmazállapotúvá válnának. Bár a legtöbb állat- és növényfaj napokon vagy heteken belül elpusztulna a fagy és a táplálékhiány miatt, a több kilométer vastag jégpáncél szigetelné az óceánokat, így a legmélyebb pontjain a víz folyékony állapotban megmaradna. A mélytengeri hőforrásoknak köszönhetően a mikrobiális élet fennmaradna baktériumokkal és mikroorganizmusokkal. Mindezek ellenére azonban maradna reménye az emberiségnek.

A Föld magja továbbra is hőt termelne, amit kihasználhatnánk, például Izland meglévő vulkanikus és geotermikus energiájára támaszkodva, ami föld alatti, vagy mélytengeri bunkereknek biztosítana túlélést. A geotermikus energiának köszönhetően az elektromos áramról sem kéne lemondani, ami elengedhetetlen a levegő szűrésének szempontjából, ugyanis folyamatos oxigén-utánpótlásra és szén-dioxid-megkötésre lenne szükség. Ebből a szempontból rendkívül fontos elem a mesterséges világítás fenntartása a fotoszintézishez, ami biztosítaná az oxigént és az élelem egy részét. A kritikus infrastruktúrához ugyanakkor az atomenergia is elegendő löketet adna, már amennyiben emberi irányítás mellett kivitelezhető a megoldás a szélsőséges helyzetben.

Összességében elmondható, hogy jelenlegi technikai fejlettségünket figyelembe véve az emberiség egy részének túlélése a felkészülés mértékétől függően hosszútávon biztosítva lenne. A tudományos konszenzus szerint egyébként - már ha nem pusztítjuk el magunkat - csillagászati és evolúciós léptékben gondolkodva a Föld biológiai lakhatóságának körülbelül 1–2 milliárd év van hátra. A lehűléstől sem kell tartani, a Nap fokozatos fényesedése miatt a földi óceánok vize előbb fog felforrni és teljesen elpárologni, mint megfagyni.