10 ezer kalóriányi gyorskaja? Az úszófenomén bizarr étrendje

Az élsportolók teste templom, nem esznek meg akármit. Michael Phelps: fogd meg a junk foodomat!
Általánosan elfogadott nézet, hogy az élsportolóknak nemcsak az edzésekre kell nagy hangsúlyt fektetniük, hanem teljes életmódjukra is, igen nagy hangsúllyal beleértve a táplálkozást. Igencsak megválogatják, mit és mennyit esznek, sőt az sem mindegy, mikor. Lényeges, hogy a felkészülés adott szakaszához igazítsák nemcsak a kalóriabevitelt, hanem az egyes tápanyagok arányát is. Ebbe pedig a gyorskaja nem igazán fér bele.
Legalábbis ezt gondolnánk alapból, ám minden idők legeredményesebb olimpikonja, a 23-szoros ötkarikás aranyérmes úszófenomén, Michael Phelps saját bevallása szerint egészen más irányból közelítette meg a kérdést. Azt mondja, aktív pályafutása során nem ritkán pont az egészségtelen fogásokat, azaz a junk foodot tömte magába. Úgy véli, máshogy nem is tudta volna tartani a napi tízezer kalóriás előírást, szerinte azt tisztán, egészségesen lehetetlen megcsinálni.
Hozzátette: most, hogy már nem úszik magas szinten, talán sokkal egészségesebben is táplálkozik. Nem is eszik annyit, mint korábban, persze, de jobban meg is válogatja, csak azt fogyasztja el, amit tényleg szeretne. Amikor abbahagyta az élsportot, mintegy 15 kilót szedett fel, ezt követően sikerült megtisztítania étrendjét. Immár az a legfontosabb számára, hogy egészségét megőrizze.
Az egyébként sem ritka, hogy kiemelkedő sportemberek visszavonulásuk után durván meghíznak. Sokszor az áll a háttérben, hogy továbbra is úgy és annyit esznek, mint előtte, csak nincs meg mellette az a kegyetlen edzésmunka. Vagy pont ellenkezőleg: immár nem mondja meg nekik senki, mit fogyasszanak, ezért felszabadultnak érzik magukat, és befalnak bármit. Phelps szerint is nagy kihívás volt ez az időszak, de miután sikeres volt az átállás, sokkal jobban is érzi magát a bőrében.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.