Promóció
Michelisz Norbi másodszor is világbajnok!

A Hyundai magyar pilótája nagyszerű teljesítménnyel zárta a makaói záróhétvégét, 2019 után újra Michelisz a túraautózás királya.
Elképesztő izgalmak közepette nyerte meg 2019-ben karrierje első világbajnoki címét Michelisz Norbert. Akkor még túraautó-világkupának, azaz WTCR-nek hívták a legrangosabb túraautós versenysorozatot, ám azóta nagyon sokat változott a sportág. Idén először rajtolt el a TCR World Tour, a mezőny Európát, Dél-Amerikát, Ausztráliát és Ázsiát is érintve olyan versenypályákra is ellátogatott, amelyeken sok pilóta még soha nem autózott. A bajnokság színvonalát jól jelzi, hogy Michelisz mellett többek közt Robert Huff, Yann Ehrlacher, Mikel Azcona, Néstor Girolami, Frédéric Vervisch vagy éppen Thed Björk is harcba szállt az aranyéremért.
Norbinak jó szezonja volt, már a portugál nyitófordulóban is győzni tudott, a hosszúra nyúlt nyári-őszi szünetet követően pedig az első helyről várhatta az utolsó három versenyhétvégét. Igaz, a pontelőny kicsi, a csata hatalmas volt, így a legutolsó, makaói felvonásra úgy utazott a mezőny, hogy Yann Ehrlachernek és Rob Huffnak 384, Norbinak 383 pont szerepelt a neve mellett.
A legendás bathursti pályán is győzni tudó Michelisz aztán Makaóban az első pillanatoktól egyértelművé tette, hogy mindent megtesz második bajnoki címéért. Már a szabadedzéseken is remekelt, aztán az időmérőn megszerezte a pole pozíciót, és megnyerte az első versenyt, sőt a leggyorsabb kör is az övé volt! Csakhogy a második futamon a fordított rajtrácsos szabály miatt, pont a győzelemnek köszönhetően csak a tizedik rajtkockából indulhatott, míg Huff a hatodik, Ehrlacher a nyolcadik pozícióból.
Mindhárman tudtak ugyan javítani, és előrébb lopództak, ám Huff motorházteteje egy ütközés után felnyílt, ő végül a tizenkettedik helyig csúszott vissza. Ehrlacher pedig bár bejött a dobogó legalsó fokára, Michelisz Norbi nyolcadik helyezése tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy megőrizze elsőségét a tabellán. Michelisz Norbert másodszor is túraautó-világbajnok!
A bajnokság végeredménye:
- Michelisz Norbert (Hyundai) – 440 pont
- Yann Ehrlacher (Lynk & Co) – 430 pont
- Robert Huff (Audi) – 414 pont
Michelisz Norbi az első InStyle Men of the Yearen is sikert aratott, Példakép kategóriában díjaztuk a közönség szavazatai alapján. A bajnokság utolsó három fordulóját megelőzően készítettünk vele interjút.
Itt olvashatod el:
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.