Promóció
Michelisz Norbi indul a rali Eb magyar futamán

Raliversenyzőként is kipróbálja magát Michelisz Norbert túraautó-világbajnok, természetesen egy Hyundaijal.
Idehaza mindenki jól ismeri Michelisz Norbert nevét: kiváló autóversenyzőnk 2010-ben futotta első teljes szezonját a túraautó-világbajnokságon (WTCC), ahol hamar megmutatkozott a tehetsége. 2017-ben, a sorozat utolsó évében vb-második lett, 2019-ben pedig – immár a WTCR-érában – világkupagyőztes a Hyundaijal. Jelenleg a TCR World Tour pontvadászatát vezeti, három fordulóval a bajnokság vége előtt.
Október 6–8. között azonban egy számára szokatlan műfajban is kipróbálja magát, ugyanis egy Hyundai i20 N Rally2-es versenyautóval elindul a rali Európa-bajnokság, az FIA ERC magyarországi futamán. A versenyt Nyíregyháza központtal rendezik meg a Zempléni-hegységben, illetve annak környékén, a szuperspeciálnak a máriapócsi Rabócsiring ad otthont.

Ahogy a Michelisz oldalán megjelent közleményből kiderül, korábban csak egy-egy bemutatón ismerkedhetett raliautókkal, a verseny előtt pedig egyetlen tesztelési lehetőség állt rendelkezésére. Viszont ralis közegben szeretett bele az autóversenyzésbe, Himesháza szülötteként nem meglepő, hogy sok-sok élménye kötődik a Pécs környéki versenyekhez. Szimulátoros időszakának köszönhetően azonban később a pályaversenyzés felé sodorta az élet. Noha máskor is felmerült már, hogy belekóstol ebbe a szakágba, mindig talált kifogást, de végre beteljesíti gyerekkori álmát.
Nemcsak az autó lesz neki javarészt ismeretlen, de elmondása szerint a pálya, a gyorsasági szakaszok is. Belső kamerás felvételek elemzésével és az itinerírás gyakorlásával igyekezett készülni. Segítségére lehet igen tapasztalt navigátora, Tagai Róbert, aki 1994 óta ralizik, indult vébéfutamokon is. Mostanság Bútor Róberttel megy, de korábban diktált már ifj. Tóth Jánosnak, vagy éppen terepraliban Szalay Balázsnak. A Dakar-ralit kétszer csinálta végig, 2004-ben és 2005-ben a kamionos trió tagjaként teljesítette a távot.

Norbi pályafutása eddigi legnagyobb kihívásának tekinti az ERC-futamot, ahol a célba érést tűzte ki maga elé. De természetesen nem ő lesz az egyetlen magyar versenyző, többek közt a közönségkedvenc Csomós Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik és László Martin is ott lesz a rajtnál. Na, meg a külföldi élmenőket se feledjük: a bajnoki címet már bebiztosította az új-zélandi Hayden Paddon, de láthatjuk a lett Mārtiņš Seskst és a dán Mads Østberget is.
A versenyről minden információ megtalálható a Rally Hungary hivatalos oldalán.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát
Betiltanak egy kutyafajtát a britek, és ebből nagy baj lehet
Az amerikai bully XL-t sem birtokolni, se tenyészteni, sem eladni lehet. Attól tartanak, hogy túl sok lesz a kidobott kutya.
Elítélték a pilótát a lefejezett siklóruhás ügyében
Egy év felfüggesztettet kapott, és a repüléstől is eltiltották.
XGT: utcára szabadított pályaszörny az Abttól
Az Audi R8 LMS GT2 egy kőkemény versenyautó, de az Abt addig faragta, amíg közútra nem tudta állítani.
Karácsonyi díszbe borult a Fehér Ház
Az amerikai first lady, Jill Biden mutatta be az elnöki rezidencia dekorációját. Nem spóroltak a díszekkel.
A Volkswagen már nem versenyképes, munkahelyek is veszélyben
Hároméves spórolási programot hirdettek, és bár konkrét kirúgást nem terveznek, mégis leépítenének.
Egy dicsőséges és egy kevésbé dicsőséges rekordot állított be LeBron James a legutóbbi meccsén
A negatív rekord is rekord, pláne 21 év alatt.