Miért mindig rumot isznak a kalózos filmekben?

Sokat tett a popkultúra azért, hogy a kalózok és a vén tengeri medvék borvirágos orra láttán azonnal a rumot tegyük felelőssé. Gyakorlatilag evidenciáról beszélünk, hiszen alig akad olyan témába vágó film, ahol ne jelenne meg a mitikus ital mint a karakterek eszköztárának alapfelszereltsége. A valóságban viszont nem pusztán a mulatozás és a jókedv miatt rumoztak, hanem azért, mert gyakran ez volt az egyetlen alternatíva, amit szomjoltásra használhattak a nagy földrajzi felfedezések korában. Ennek hozományaként aztán ez lett a megszokott ábrázolásmód mind írásos formában, mind a későbbi korok vizuális kultúrájában. Persze nem a rum tömény formában történő fogyasztásáról van szó, mert akkor vélhetően el sem érték volna céljukat az utazók.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Az egyre hosszabbodó hajóutakon kalkulálni kellett az édesvízkészlet megromlásával, emiatt az aktuálisan rendelkezésre álló alkoholos italokkal keverték a vizet. Ezzel a tartósítási módszerrel elkerülték a fertőzéseket, valamint tovább maradt iható a frissnek egyébként cseppet sem nevezhető folyadék. Természetesen maga az alkohol tömény formában is jelen volt a hajókon, a Brit Királyi Haditengerészetnél főként brandy formájában. Cseréje a rumra akkor következett be, amikor a haditengerészet a Karib-térségre vetette ki a hálóját, elfoglalva olyan területeket, ahol a jellegzetes illatú szesszel való kereskedelem a gazdaság jelentős szeletét tette ki. Végül a könnyen beszerezhető rum vetette meg a lábát a matrózok körében, olyannyira, hogy jócskán leromlott a teljesítőképességük. Persze mondhatták volna azt is, hogy muszáj alkoholizálniuk egészségük megőrzése miatt, de a haditengerészetnél sem akkor jöttek a falvédőről.

Elöljárói parancsra a tiszta rumot elkezdték hígítani vízzel, beindítva egy körforgást a két folyadék kombinációjával. A "rumos víz" és a "vizes rum" persze különböző ritmusban, de szintén megromlott egy idő után, viszont ez a Karib-térség lokálisan portyázó kalózait nem igazán befolyásolta. A támadások egy része egyébként is a rum megszerzésére irányult, amiből a sikeres akciók után annyit ihattak, amennyit akartak, a tartósítás pedig nem volt számukra oly mértékben prioritás, mint a haditengerészetnél szolgálatot teljesítő matrózok körében. Persze a bujkáló periódusokban nekik is kapóra jött a hajóorvosok univerzális alapanyaga, a legfőbb közös pontot pedig a skorbut, vagyis a súlyos vitaminhiánytól kialakuló betegség jelentette a két tábor között.

A matrózok a hosszú hajóutakon lime-mal felütve, ellenszerként fogyasztották a rumot, a kalózok pedig ugyanakkor helyet spóroltak a raktérben az egyébként is gyorsan romló gyümölcsök és citrusfélék helyett a kombinált itallal. Tegyük hozzá azt is, hogy lett volna más alkohollal megspékelt alternatíva a rum helyett közepes távolságok esetében, mivel Jacques Cartier francia felfedező már 1536-ban megfigyelte és lejegyezte az indiánok módszerét, ami bár nem a tengeri pestis legyűrésére fókuszált, mégis hatásosnak bizonyult ellene. Az indiánok a nyugati tuja tűleveleinek teafőzetét adták Cartier megbetegedett legénységének, akik a kúra után aztán össze is kapták magukat. Mint utólag kiderült, a teafőzet koncentrátuma elképesztően magas C-vitamin-adagot tartalmazott. Mondhatni, a rumot kötelező volt fogyasztani, ezért nem is véletlen, hogy a vásznon is folyton ezt látjuk, de kétségtelen az is, hogy egy csésze teát kevésbé tudnánk elképzelni egy kalóz kezében, mint egy csatos üveget tele rummal.