Promóció
Miért nagy szó egy ilyen drágakövekkel kirakott óra?

Nem a drágakövek értéke dobja meg ennyire az árat, hanem az elkészítésükhöz szükséges technológia és tudás.
Itthon a kevéssé ismert óragyártók közé tartozik a Carl F. Bucherer, pedig egy régi márkáról van, mely az 1888-as alapítás óta megőrizte függetlenségét, és máig a Bucherer család tulajdonában áll - miközben a hasonló múltú gyártók közül csak nagyon kevésnek van köze az alapítóhoz.
A 135 éves történelmük ellenére nem fásultak bele a múltba, sőt, éppen azért, mert kicsi márka, könnyebben mozoghatnak az újítások felé. A legújabb modelljük, a Manero Tourbillon Double Peripheral Paradise egy kifejezetten frissnek ható darab.
A Manero Tourbillon Double Peripheral sorozat 2018-ban jelent meg, és a CFB T3000-nek keresztelt, saját tervezésű szerkezet került bele. Ennek az egyik érdekessége, a "lebegő" tourbillon, a COSC által minősített pontosság és a szilícium gátszerkezet és a 65 órás járástartalék, valamint az automata felhúzómechanizmus, amely nem az óra hatlapja felől található, hanem a csapágylemez körül fut.

Tehát már a szerkezet is megérdemli a figyelmet, de a most kiadott Double Peripheral kivitel a színeivel üt nagyot. Nem csak a lünettát díszítik színátmenetes drágakövek, hanem a lünetta köveire rímelnek az indexek is. A lünettába 40 darab, bagettre metszett drágakő - tsavorite, zafír és rubin - került.
Az ilyen drágaköves, színátmenetes lünetták rendkívül drágák, hiszen már a kövek válogatása, hogy színben tökéletesen passzoljanak, maga a vágásuk, hogy századmilliméterre pontos legyen, és utána a lünettába beillesztésük, hogy megfelelően álljanak, hézagmentesen illeszkedjenek és egy síkban legyenek rendkívül magas szintű technológiát, szaktudást és odafigyelést kíván. Ehhez jön még hozzá a tömör rózsaarany tok és a szintén rózsaarany mutatók, és a tény, hogy az órából mindössze 18 darab készül - így talán nem is szorul extra magyarázatra, hogy egy Carl F. Bucherer Manero Tourbillon Double Peripheral Paradise 152 ezer dollárba, azaz nagyjából 57 millió forintba kerül.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.