Promóció
Milliárdokat nyert – beperli a családja, amiért nem osztozik

Az amerikai férfi a Mega Million fődíját nyerte meg tavaly januárban, és bár megígérte, mégsem adott belőle senkinek.
Lottónyereményről szinte mindenki álmodozott már, és a legtöbben fejben szívesen elköltik azt az összeget, amit aztán persze soha nem is nyernek meg. A saját szükségletek kielégítésén túl sokan gondolnak a családjukra, megalapoznák, például bebiztosítanák gyermekeik jövőjét. Efféle dolgokat ígért az az amerikai férfi is, aki tavaly januárban megnyerte a Mega Million 1,35 milliárd dolláros fődíját. Még adózás és mindenféle költségek levonása után is mintegy 500 millió dollárt, átszámolva 177 milliárd forintot kapott kézhez.
Egyebek mellett azt mondta családtagjainak, hogy nyit számukra egy nagy összegű megtakarítási számlát, valamint finanszírozza édesapja egészségügyi ellátását. Azt viszont nem szerette volna, hogy szélesebb körben is kitudódjon a nagy nyeremény. Állítja, gyermekének anyja mégis kikotyogta, ezért pedig be is perelte a nőt, akitől korábban azt kérte, még családon belül se árulja el a titkot, amíg lányuk be nem tölti a tizennyolcadik évét.
Csakhogy úgy fest, most a család is bírósághoz fordult, mivel a férfi egyáltalán nem tartott be semmit hangzatos ígéreteiből. Édesapja mondta el az amerikai sajtónak, hogy szembesítette ezekkel a tényekkel, és úgy fogalmazott, már nem ugyanaz az ember, akit eddig ismert. Erre fia feldühödött, seggfejnek és diktátornak nevezte őt, azóta pedig nem is beszéltek. A férfi saját állítása szerint csak abban hibázott, hogy nem íratott alá apjával is titoktartási nyilatkozatot, amikor beszámolt a nyereményről. Exéről, gyermeke anyjáról pedig azt mondja, csak azért akarta rákenni közös lányuk elrablásának kísérletét, mert nem volt hajlandó finanszírozni a nő és új párjának nyaralását.
Nagyon szomorú látni, hogy egy nagy összegű nyeremény mennyire meg tudja változtatni az embereket, milyen ellentéteket képes szülni családon belül is, ha valaki pénzhez jut. A nyertes is gyakran bizonyul önzőnek, de az sem ritka, hogy azonnal megjelennek körülötte a rég nem látott ismerősök. Van azért pozitív példa is, a múlt hónapban hasonlóan jelentős összeget nyert Portlandben egy laoszi bevándorló, aki viszont még egy barátjának is busás részesedést osztott ki.
10 érdekesség az óriáspandákról, amiről talán nem is hallottál
Ki nem találnád, hány kilogramm bambuszt képesek befalni egy nap alatt.
A Little Nightmares III hidegrázósnak ígérkezik, de a rajongók nemcsak a játéknak örülhetnek a közeljövőben
A rémálmok univerzuma képregények lapjaira is átköltözik, de a játék még saját animációs filmet is kap.
Vízre bocsátották a világ legnagyobb vitorlás jachtját
A 220 méter hosszú Orient Express Corinthian hamarosan teljesen elkészül, de első útjára csak jövőre indul.
Pharrell platformján döntött rekordot egy Jordan-kártya
Egy 1986-os Fleer sportkártyáért fizetett valaki 2,5 millió dollárt. De persze nem akármilyen kártyáról van szó.
10 megoldatlan történelmi rejtély, ami lázban tartja a kutatókat
Bármennyire is törekszünk a kérdések megválaszolására, olykor még a válaszok is csak újabb kérdéseket szülnek.
Sztárgázsi toplista: Scarlett Johansson lett minden idők legjobban fizetett színésze
Nagyot kaszált új filmjével, magyar átlagbér mellett tízmillió hónapot kellene dolgozni, hogy elérjük eddigi mozis jövedelmét.