Minden, amit eddig tudunk a Jurassic World: Újjászületésről

A film első előzetese óta megosztja a közönséget, egy szárnya kapott teória miatt pedig néhányan már most temetik a produkciót.
Az 1993-as Jurassic Park mérföldkő volt a mozizás történetében, egy olyan megismételhetetlen csoda, ami sikere miatt nem kerülhette el a folytatásokat. Az első rész nemcsak egy kalandfilm volt jól megírt karakterekkel, hozzájuk remekül passzoló színészekkel és lehengerlő látványvilággal. Egy olyan komplett történetet kaptunk, ami a műfajra nem jellemző mélységet rejtett, fókuszba állítva az emberi természetből fakadó hibákat és az élőlényekkel szembeni alázat hiányát. Az elveszett világ meglehetősen jó hangulata ellenére már korántsem filozofálgatott, a Sam Neillt visszaerőltető harmadik epizód pedig már-már a "B"-filmek határát súrolja mai szemmel. Hosszú szünet után a Jurassic World feladata volt 2015-ben új életet lehelni a szériába, ami hellyel-közzel sikerült is neki. A pénztáraknál remekül teljesített a film, de a rajongók jelentős része csalódásként élte meg a produkciót az ismétlésszagú történet és a giccses CGI-parádé miatt, az azt követő két részről nem beszélve, amik már csak nyomokban tartalmaztak Jurassic Parkot.
A tavaly bejelentett Jurassic World-film meglepő módon hamar megkapta első előzetesét, aminek láttán a széria hatalmas rajongótábora egyöntetűen húzta fel a szemöldökét. A rekordszámú kommentáradat résztvevőinek jelentős része elégedetlen volt a látottakkal, de a másik oldal is inkább csak bizakodó fázisban van. Egyfelől érthető a csalódottság, mivel az előzetesből az derült ki, hogy az önismétlés bűvköréből még mindig nem került ki a franchise. Adott az expedíció, aminek célja, hogy a Scarlett Johansson által játszott Zora Bennett küldetésspecialista és tudós barátai begyűjtsék a három legnagyobb dinoszaurusz génmintáját, amit a gyógyászatban tudnának hasznosítani. A lényeg: új sziget, amiről eddig senki nem tudott, új cég, a Big Pharma, ami az orvostudományban akarja hasznosítani a felkutatni kívánt állatok DNS-ét, és minden eddiginél rettentőbb, veszélyesebb dinoszauruszok. Enyhén szólva ismerős a formula, de a kritika fókuszába nem is ez, hanem a rendező által belengetett mutáns dinoszauruszok és társaik álltak.

A felállás szerint a film helyszínéül szolgáló sziget adott otthont az első kutatóbázisnak, ahol genetikai úton próbálták feltámasztani az állatokat. Gareth Edwards, a film rendezője elárulta, hogy az elhibázott kísérletek szabadon kószálnak ezen a szigeten, és minden eddig megismert faj más lesz valamiben a mutáció miatt. Az előzetes néhány képkockáján fel is tűnt egy űrlényre hasonlító fenevad, ami rögtön kiverte a biztosítékot a rajongóknál, de a legnagyobb felháborodás mégsem ehhez köthető. Felkerült ugyanis egy, a mesterséges intelligencia által generált Jurassic World: Újjászületés kamuelőzetes a Youtube-ra, amit a Universal hamar töröltetett.
Ez már csak azért is érdekes, mert a többi hasonló témájú videó nem igazán zavarta a stúdiót, de az is igaz, hogy azokban a videókban nem is lehetett látni dínóvá átalakuló Scarlett Johanssont. Merthogy ebben az AI-előzetesben Scarlett Johansson úgy száll szembe a film főellenségével, hogy maga is ember-dínó hibriddé alakul. Tegyük hozzá, bármennyire hihetetlennek tűnik, a harmadik film készültekor már felmerült ötletként a katonaság és az ember-dínó hibridek bevonása a történetbe. Természetesen ez csupán pletyka, és lehetséges, hogy még csak közel sincs a valósághoz, azonban ha bebizonyosodik, hogy a Universal valami ilyesmire készül, az vélhetően az utolsó szeget is beveri a franchise koporsójába a keményvonalas rajongók szemében.
Amíg mindez ki nem derül, nézd meg az előzetest:
Ezért lehet fontos, kivel ülünk egy asztalhoz
A közös étkezés jóval több egyszerű társasági programnál: az agyunk jutalmazási rendszere és az ételhez való viszonyunk is másképp működhet.
Így változtatta meg Freddie Mercury a rocksztárok stílusát
Freddie Mercury idén lenne 80 éves. A londoni V&A nyolc legendás szettjével mutatja meg, milyen fontos szerepe volt a divatnak az imázsában.
800 hordó Guinness sört vittek el a tolvajok
Két teherautó érkezett egy angliai telephelyre, majd 800 hordó Guinness-szel távozott. A rendőrség most 70 ezer korsónyi sört keres.
10 érdekesség Freddie Mercuryról, amiről talán nem is hallottál
"Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem" – Freddie Mercury.
91 évesen nyomta le a 3500 kilométeres túrát
Dale Sanders 91 évesen lett az Appalachian Trail legidősebb teljesítője. 3530 kilométer és 71 esés sem állította meg.
Elképesztő anyagokból készültek ezek a luxusórák
Toll, üveg, papír, fa és aranyfonal: hat különleges kézműves technikát zsúfolt óraszámlapokra a Vacheron Constantin.





