Életmód
Toplista: Minden idők 15 legjobb magyar filmje, amit egyszer mindenkinek látnia kell


Egész komoly lista állt össze minden idők legjobb magyar filmjeiből!
Viszonylag kevés szó esik róla, de az első magyar film a Zsitkovszky Béla által rendezett, 1901-ben bemutatott A táncz volt, ami az Uránia Tudományos Színház egyik előadásának mozgóképes illusztrációjaként született.
Az azóta eltelt több mint 120 évben pedig megszámlálhatatlanul sok hazai alkotás született, amik közül nem kevés még nemzetközi szinten is képes volt olyan emlékezetes sikereket elérni, amire még ma is sokan emlékeznek. A magyar filmek körüli felhajtás az utóbbi időben igencsak hullámzó tendenciát mutat, míg sokan lelkesen támogatják és követik is az itthoni mozgóképgyártás folyamatát, addig mások visszasírják a régi szép időket. És hogy mindez mennyire igaz? Most utánajártunk annak, hogy az IMDb oldalán a nézők mely magyar filmeket értékelték a legjobban az elmúlt évtizedekből! Neked melyik a kedvenced?
Következzen a 15 legjobb magyar film a közönség véleménye szerint!
Most pedig következzen minden idők 10 legjobb horrorjának listája!

Életmód
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
Ennél stílusosabb Nike sneakert hiába keresnél
Harris Tweeddel adtak a Dunk Low-nak egy meglehetősen szokatlan csavart.
Paul McCartney elmondta, melyik a három kedvenc albuma
A 82 esztendős zenészlegenda nem saját munkái közül válogatott, és egyáltalán nem véletlen, hogy ezeket választotta.
Gazdag vagy és lelépnél? Fizess!
Európa számos országában megsarcolják azokat a tehetős polgárokat, akik valamely adóparadicsomban folytatnák életüket.
NES-klasszikusok 3D-ben? Ez az emulátor lehetővé teszi – és ráadásul elképesztően jól néz ki
Super Mario, Zelda Metroid - NES-emulátor ülteti át valódi 3D-be a klasszikusokat. Nemcsak jól néz ki, hanem meglepően modern játékmenetet is kínál.
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
A világon számos munkakör létezik, ám ezek között is vannak olyan elit szakmák, amikhez csak keveseknek van meg az a tudása és képessége, hogy ezen munkakörben tevékenykedhessenek.
24 ezer forint helyett ingyen szerezheted be az ikonikus stratégiai játékot
Az Epic Games Store csupán egyetlen hétig kínálja ingyenesen a Civilization VI-ot, érdemes lecsapni rá.