Minden idők legfurcsább maratonja kaotikus véget ért

London is azon városok közé tartozik, amelyek már több olimpiát rendezhettek. Legutóbb nem is olyan régen, 2012-ben, de azt megelőzően már 1948-ban és 1908-ban is ők látták vendégül a világ legjobb sportolóit. Az 1908-as megmérettetés sok szempontból marad örökké emlékezetes, az egyik ikonikus versenyt a maratonfutás hozta. A windsori kastélytól az olimpiára felhúzott White City stadionig vezetett az atléták útja – ötvenöten rajtoltak el.

A brit futók természetesen nagyon bizonyítani akartak hazai közönségük előtt, így nagy lendülettel vetették magukat a versenybe. Előbb a skót Thomas Jack, majd az angol Frederick Lord vezetett, de ők viszonylag hamar lemaradtak, úrrá lett rajtuk a fáradtság. Akkoriban még nem épült olyan tudományos alapokra a futás, mint manapság, voltak, akik rengeteg kávét döntöttek le felkészülés gyanánt, mások kimondottan kerülték még a vizet is, így aztán a kiszáradást kockáztatva.

Jóval túl a féltávon a dél-afrikai Charles Hefferon és az olasz Dorando Pietri tört az élre – utóbbi karrierje a legendák szerint elég furcsán kezdődött. 1904-ben látta versenyezni Carpi városában a kor leghíresebb olasz futóját, Pericle Paglianit. Az akkor egy boltban dolgozó Pietri munkaruhában eredt utána, és ért be a célba Paglianit megelőzve. Nem sokkal később pedig már hivatalos futóversenyen is rajthoz állt, szóval eléggé beszippantotta a sport.

Csakhogy úgy három kilométerrel a cél előtt még nem ő vezetett, hanem Hefferon. Viszont a dél-afrikai elkövetett egy nagy hibát: elfogadott a szurkolóktól egy pohár pezsgőt, de hát az alkohol dehidratál, és a szénsav sem sokat segít ilyenkor, úgyhogy Pietri könnyűszerrel meg tudta előzni, elvileg semmi más dolga nem maradt, mint hogy befusson a stadionba, ott megtegyen egy kört, és megérkezzen a célba, Alexandra királyné színe elé.

De az arénában már úgy tűnt, mintha nem is Hefferon, hanem ő pezsgőzött volna idejekorán. Kába és zavarodott volt, eleve rossz irányba indult, majd összeesett. Gyorsan a segítségére siettek a szervezők, hiszen senki nem akarta, hogy egy sportoló az uralkodó szeme láttára veszítse életét. Bár négyszer is talpra állították, Pietri négyszer esett össze. Amikor az amerikai Johnny Hayes is megjött a stadionba, az olasz mintha varázsütésre összekapta volna magát, futni kezdett, és sokak támogatásával átszakította a célszalagot. Oké, leginkább átzuhant rajta, de kétségkívül hőssé vált.

Hőssé igen, de aranyérmessé mégsem. Az amerikaiak – amúgy teljes joggal – panaszkodtak, amiért Pietri segítséget kapott, hiszen ez automatikusan kizárással jár ma is, és nem volt elfogadott akkor sem. A tiltakozásnak helyt adtak, az olimpiai bajnok Johnny Hayes lett, akit – miután átvette serlegét a királynétól – csapattársai egy asztalon hordoztak körbe a nézők előtt. Második lett Hefferon, aki később kisfiát Marathonnak nevezte el, a dobogó harmadik fokát az amerikai Joseph Forshaw csípte el. Dorando Pietri végül különdíjat kapott az uralkodótól kitartásáért, a brit fővárosban pedig idővel utcát neveztek el róla.

És hogy mindezt ki írta meg a brit Daily Mail számára? Egy bizonyos Arthur Conan Doyle, akinek Sherlock Holmes figuráját köszönhetjük.

(forrás: Olympics.com; a borítóképen Pietri célba érkezése látható)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!