Egy régi Minivel másolnák a Porsche rekordját – de sörrel

Oké, nem akarják megdönteni a magassági világcsúcsot, de azért ez is jó kalandnak ígérkezik.
A brit Ben Coombs igazi kalandor, méghozzá az a típus, aki főleg az autós expedíciókért rajong. 2018-ban például egy TVR Chimaerával elkocsikázott a Föld legészakibb kocsmájától a legdélibbiig, a Spitzbergáktól Chiléig. De járt már veterán Porschéval Szíriában, meglátogatta sportkocsival a tibeti szerzeteseket, és még jó néhány izgalmas projektbe belevágott, amelyek nem ritkán a pubokhoz is kötődtek. Most a fejébe vette, hogy 6000 méter fölé kapaszkodik egy régi Minivel, és naná, hogy ennek is köze van a sörhöz.
A Porsche éppen most állított fel magassági rekordot. 6734 méterig jutottak fel egy 911-gyel:
Ugyan a Porsche világcsúcsát nem tervezi megdönteni, azért így sem gyenge, amit kitűzött célként. Egy 1974-es Mini 1000-et választott célszerszámnak. Az autó tizenhat éve van nála, nemrég esett át egy három évig tartó felújításon, elvégeztek rajta néhány átalakítást, továbbá kapott tetősátrat. A legfontosabb: felszerelték sörcsappal, amin keresztül Mini6000 névre keresztelt kézműves IPA csordogál. A terv ugyanis, hogy Ben magáénak tudhassa a világ legmagasabban kitöltött pintjét.
Egy ilyen túrának nem szabad egyedül nekivágni, tapasztalt utazóként Coombs is tudja ezt. Ezért összesen négyen mennek, de természetesen nem az apró Minivel: a kísérőautó egy 1990-es Range Rover. A járműveket már korábban behajózták az Egyesült Királyságból Dél-Amerikába, Uruguay érintésével eljutottak az Argentína és Chile határán fekvő Paso Internacional Los Libertadores szoroshoz, a napokban 3200 méteres magasságból posztoltak.
Az elképzelések szerint az Aucanquilcha vulkánon futnak majd neki a hatezer méternek, méghozzá egy elhagyatott bányához vezető utat kihasználva. Ha sikerrel járnak, Ben saját egyéni csúcsát is felülmúlja: azt a 4700 métert a már említett TVR-rel érte el a Bolíviai-magasföldön.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!