Promóció
Évszázadok után derülhetett fény a Mona Lisa titkára

A világ talán legismertebb festménye egyben az egyik legrejtélyesebb is, hiszen sem azt nem tudni, kit ábrázol, sem azt, mit látunk a háttérben.
Ha meg kellene nevezni egyetlen híres festményt, amit jó eséllyel mindenki ismer, még ha soha nem is érdekelték különösebben a művészetek, a Mona Lisát említeném. A párizsi Louvre-ban látható alkotást Leonardo da Vinci készítette 1503 és 1519 között, noha a címet nem ő adta neki. Annak ellenére, hogy a szakemberek nagyon sokat elemezték és vizsgálgatták a művet, máig több rejtély övezi. Az egyik leglényegesebb például, hogy egyáltalán ki van a képen. Több elmélet is létezik, ezek közül leginkább az számít elfogadottnak, hogy Lisa Gherardinit, egy Francesco del Giocondo nevű tehetős firenzei kereskedő feleségét ábrázolja.
A másik nagy kérdés pedig, hogy mit látunk mögötte, a háttérben. Természetesen ezzel kapcsolatban is felmerül időről időre, hogy most már aztán tényleg minden kétséget kizáróan beazonosították a helyszínt. Tavaly például Silvano Vinceti olasz művészettörténész állította, hogy a Ponta di Valle, más néven Romito híd figyelhető meg a képen, amely a toszkánai Laterina településnél található. Ez amúgy logikus is lenne, ha már Lisa férje is a Toszkánában található Firenzében élt. Ráadásul da Vinci maga is sokat tartózkodott a közelben fekvő Friesoléban.
Most azonban Ann Pizzorusso geológus és művészettörténész állt elő egy másik elmélettel. Szerinte egy, a Vicenti által vélthez képest nagyon messzi helyről van szó, mégpedig a Comói-tó keleti ágának déli részénél lévő Lecco városáról. Pizzorusso ugyanis a települést körülölelő hegyek szikláit véli felfedezni a műalkotáson. Geológusként arra mutatott rá, hogy da Vinci imádta a természetet, és nagyon pontosan is ábrázolta annak szépségeit. Szerinte legalább olyan nagy gondot fordított ezekre a részletekre, mint a képein szereplő emberekre.
A szakember azzal is érvel, hogy míg általában a művészettörténészek nem foglalkoznak a geológiai megközelítéssel, fordítva pedig a geológusok sem mélyülnek a művészettörténeti vonatkozásban, addig ő maga mindkét szakmával rendelkezik, és komplexebben vizsgálja a képet. Eddig a művészettörténészek inkább azt mondták, a háttér megfestéséhez Leonardo csupán a képzeletére hagyatkozott, ő viszont állítja, ha bármely geológusnak megmutatja a képet, alátámasztja a Lecco kapcsán elmondottakat.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







