Ezen a viadalon nincs irgalom – mozikban a Mortal Kombat II

Az ikonikus videójáték-sorozatból újabb film készült, a jól ismert bajnokokhoz ezúttal Johnny Cage is csatlakozik.
A Mortal Kombatnak alighanem örökös helye van a világ legismertebb és legkedveltebb videójáték-sorozatai között. Az első rész még 1992-ben jelent meg, kezdetben arcade gépekre, amit azóta is számolatlanul követnek a folytatások. Sikerének alapjait az egyszerű, ám ütős keretsztori, valamint a változatos karakterek fektették le – elég, ha Sub Zerót, Scorpiont, Kanót, Raident vagy Sonya Blade-et említjük. Mindegyiküknek megvoltak a maga egyedi mozdulatai, kegyetlen kivégzései, és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy egymást is gyepálhattuk a bőrükbe bújva, többjátékos módban.

A franchise már több élő szereplős és animációs adaptációt is megélt, a napokban pedig végre megérkezik a mozikba a Mortal Kombat II, a legújabb film Simon McQuoid rendezésében. Ráadásul a népszerű hősök közé végre megérkezik egy olyan karakter is, akit a 2021-es első felvonásból rengetegen hiányoltak: Johnny Cage. Mivel akkor a direktor többek közt azzal érvelt, hogy Cage mindent elsöprő személyisége felborította volna az egyensúlyt, talán nem túl meglepő, hogy az eddigi információk és előzetesek alapján ezúttal ő kerül a középpontba.
Idősödő hollywoodi sztárként neki is egy olyan viadalon kell helytállnia, ahol nincs könyörület, ahol a vesztesek halállal lakolnak, de sokszor még a győztesek sincsenek biztonságban. Csakhogy itt a tét nem kisebb, mint a világ jövője, a bajnokok ezért nem tétlenkedhetnek, minden kockázat és fájdalom ellenére ringbe kell szállniuk.

McQuoid nem kisebb céllal vágott bele a produkcióba, mint hogy az előzőnél is nagyobb szabású, látványosabb mozit készítsen. Az első részből elmondása szerint sokat tanult, bőven volt elképzelése, miben lehet még tovább fejlődni. Az egyik nagyon fontos feladat természetesen az volt, hogy a stáb megtalálja a tökéletes színészt Johnny Cage szerepére. Végül Karl Urbanre esett a választásuk, akit sok egyéb mellett A Gyűrűk Urában láthattunk Éomerként, megformálta Leonard McCoyt a Star Trekben, volt már Dredd bíró, és a Doom révén videójáték-adaptációban is van már gyakorlata. A rendező úgy fogalmazott vele kapcsolatban:
Imádom mindazt, amit a pályafutása során eddig letett az asztalra. Johnny egy nagyon tág határok között mozgó karakter, Karlnak pedig veleszületett képessége van ahhoz, hogy kézbe vegye az alapanyagot, és teljes mellszélességgel beleálljon, miközben érti a humort is, és ha kellett, kidomborította azt. Ugyanakkor ez egy nagyon őszinte és hiteles történet egy férfiról, aki kegyvesztetté vált, és az ember együtt tud érezni vele. Ez egy igazán szép vonás, amit Karl képes volt belevinni a szerepbe.

A filmben Cage egy igen összetett figura. Alapvetően nem is harcos, hanem egy kiöregedett hollywoodi sztár, aki leginkább csak akkor száll szembe valakivel, ha éppen veszik a kamerák. Mégis belecsöppen ebbe a kíméletlen világba, meghátrálnia nem lehet. Miközben rátermettségét bizonyítja, sajátos, olykor kesernyés, olykor szarkasztikus humort is szállít. Urban számára kellemes kihívás volt mindez:
Amikor először találkozunk Johnny Cage-dzsel, egy nagyon elcsigázott karaktert látunk. A karrierje mélyponton van, és nehéz idők járnak rá. A történetünk elején nincs éppen a legjobb passzban. Johnny útja ebben a filmben arról szól, hogyan talál rá önmagára és a belső erejére. Jeremy Slater forgatókönyve fantasztikus volt; egy hatalmas utazásra viszi Johnnyt, és ez az, ami igazán megfogott engem. A felkészülésem részeként elmerültem a harcművészetek kultúrájában és az efféle tornák világában, hiszen Johnny is ebben nőtt fel.
Aztán amikor leszállt a gépem, a reptérről egyenesen a kaszkadőrpróbára vittek, mert a koreográfiák kidolgozása óriási vállalás volt. Szóval már az első naptól kezdve bedobtak a mély vízbe. Rendkívüli kaszkadőrcsapatunk volt – az egyik legjobb, akikkel valaha dolgoztam –, és nagyon hálás vagyok mindannyiuknak. Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy a közönség végre lássa, mit hoztunk össze!
Ha pedig már kaszkadőrök: egy ilyen harcművészeti témájú filmben, főleg ha ráadásul fantasy is, rengeteg harcjelenetnek kell lennie, ami óriási feladatot ró a dublőrökre. De nemcsak nekik, hanem a színészeknek is kemény edzésprogramot kellett teljesíteniük, változatos és lenyűgöző koreográfiákat megtanulni. Mindebben Kyle Gardiner kaszkadőrkoordinátor vállalt kiemelt szerepet. Ő így látta a munkát:
A szereplőgárda elképesztő mennyiségű edzésmunkát végzett el. Egyszerűen brutális volt. Minden áldott nap dolgoztak, és ha épp nem a forgatáson voltak, akkor velünk edzettek. Lenyűgöző volt látni, ahogy mindannyian bírják ezt a terhelést, és tényleg felnőnek a feladathoz. Ennek a filmnek a léptéke már egy teljesen más szint. Sokkal több karakterünk van, sokkal több és nagyobb díszletünk, a harcok pedig jóval összetettebbek.
A gamerek kedvenc karakterei közül feltűnik majd a filmben Sonya Blade (őt Jessic McNamee alakítja), Kitana (Adeline Rudolph), Kano (Josh Lawson), Liu Kang (Ludi Lin) vagy éppen Raiden nagyúr (Aszano Tadanobu) is. A fő antagonista Shao Kahn (Martyn Ford) – a szabályokat ő diktálja, de vajon ezen a csöppet sem kiegyenlített terepen van esély a legyőzésére? Május 7-től a hazai mozikban minden kiderül.
Addig is, nézd meg az előzetest:
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





