Promóció
Úgy veszik az oroszok az új Moszkvicsot, mintha kötelező lenne

Az sem zavarja a vásárlókat, hogy igazából egy kínai SUV-t kapnak.
Tavaly tavasszal elég meglepő hír érkezett az orosz autóiparral kapcsolatban: feltámasztják a Moszkvicsot. Az októberi bejelentések még arról szóltak, hogy a fejlesztést az Orosz Autóipari Kutatóintézet végzi, de feltűnően gyorsan el is készültek vele, november végén beindult a gyártás. Ennek természetesen nem az volt az oka, hogy az orosz mérnökök űrsebességgel dolgoztak, vagy feltalálták az időgépet, hanem az, hogy igazából egy már létező kínai SUV-t, a JAC JS4-et (azaz Sehol X4-et) címkézték át.
Ebből lett a Moszkvics 3, amely több változatban kapható: 1,5 literes benzinessel, hatfokozatú kézi váltóval vagy CVT-vel, Comfort felszereltségi szinten gazdagabban extrázva, de kizárólag automatával, illetve 3e néven villanyhajtással, 200 lóerő körüli elektromos motorral, 410 kilométeres beígért hatótávval. Azóta a JAC J7 Plus (Sehol A5 Plus) alapjaira egy kompakt lépcsőshátúval is bővítettek, ez a Moszkvics 6. Jövőre pedig a JAC JS5-ből (Sehol X6) származó Moszkvics 5 kompakt crossover is felkerülhet a palettára.
A kezdeti ígéretekből kiindulva kifejezetten olcsó kocsikra lehetett számítani, de ez azért nem jött be teljesen. A benzines Moszkvics 3-ért 7,1 millió forintnyi rubelt kérnek, az elektromosért viszont ennek már több mint a dupláját, átszámolva 15,3 milliót kell leperkálni, a Moszkvics 6 kicsivel 9 millió forint fölött indul. Ennek ellenére is nagyon jól fogynak a márka modelljei, az újautó-eladási toplistán kilencedik a Moszkvics.
Ez persze önmagában nem mond sokat, érdemes kontextusba helyezni. Az orosz autópiac alaposan padlót fogott, amikor a szankciók miatt rengeteg nyugati gyártó elhagyta az országot. Most viszont kezd magához térni, a tavalyihoz képest 113 százalékkal több új személyautót értékesítettek, de ez még mindig csupán alig 110 ezer autót jelent. Összehasonlításképpen: 2022-ben Magyarországon fogyott 111 ezer, tehát Oroszország méretéhez képest ezek a mostani számok még mindig igen szerények.
A legnépszerűbb márka az orosz piacon nem meglepő módon a Lada, részesedése 29,8 százalék, vagyis majdnem minden harmadik új autót ők adták el. A top tízben rajtuk és a Moszkvicson kívül a legtöbb pozíciót – nem túl váratlan módon – a kínaiak foglalják el, övék a piac 56 százaléka.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







