Bosszúmozi szavak nélkül - kritika: Motor City

Aki nem annyira jártas az amerikai kultúrában, annak elsőre talán félrevezető lehet a Motor City című elnevezés. Főleg, ha úgy ül be a moziba, hogy majd vagány motorokat fog látni, vagy épp motoros bandák feszülnek egymásnak. A Motor City ugyanis magára Detroitra utal, amelynek ez a legismertebb beceneve. A város a XX. században vált az amerikai autóipar központjává, hiszen itt született meg a „Nagy Hármas”: a Ford, a General Motors és a Chrysler. Az autógyártásnak köszönhetően Detroitot évtizedeken át egyszerűen csak Motor Citynek nevezték.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A mozi története az 1970-es évek Detroitjában játszódik, amely nem csupán háttér, hanem a produkció egyik „főszereplője”. A lepusztult iparváros remekül erősíti a bosszútörténet nyers hangulatát. A filmben Detroitot valójában nagyrészt New Jersey helyettesítette. A díszletek, az utcák átalakítása, a mesterséges köd, a nedves aszfalt és a korhű kellékek együtt teremtették meg az 1977-es Detroit illúzióját.

Maga a film komoly utat járt be, mire a mozikba került. A projekt hosszú éveken át fejlesztési pokolban rekedt. A főszerepre korábban még Chris Evanst is fontolgatták, a főgonoszt pedig egy időben Gary Oldman alakította volna, de a többszöri halasztás miatt végül mindketten kiszálltak. Sőt, anno még olyan nevek is felmerültek, mint Gerard Butler, Adrien Brody, Jake Gyllenhaal vagy épp Amber Heard. Ám végül a főszerepet a Reacher sorozattal világhírnevet szerző Alan Ritchson kapta meg.

A mozi röviden arról szól, hogy 1970-ben, Detroitban egy John Miller (Alan Ritchson) nevű férfi beleszeret a helyi maffiafőnök (Ben Foster) barátnőjébe (Shailene Woodley), akivel aztán meg is pattan. Persze az „akciója” nem hoz osztatlan sikert, így a gengszter, pár korrupt zsaru közbenjárásával és hamis vádakkal börtönbe záratja Millert. A sitten nem marad más számára, mint a bosszú, és hogyha sikerül kijutnia, elégtételt vehessen a tőle elvett szerelemért és jövőjéért…

forrás: Intercom

Alapjaiban egy klasszikus, szerelmi szállal átitatott bosszúfilmet kapnánk, de Poncirolinak hála sikerült egy olyan produkciót összehozni, amely valószínűleg megosztó lesz a maga nemében, ugyanakkor egyediségének köszönhetően bőséges beszédtémát szolgáltat majd.

Így legalább a vetítésről kijövet a közönség nem marad néma, nem úgy, mint a 104 perces mozi, amelyben körülbelül öt sor szöveg hangzik el. Az is szépen szétosztva mind a játékidő, mind a szereplők között. Szóval a színészeknek ezúttal nem a szövegtanulásra, hanem jóval inkább a nonverbális kommunikációra kellett nagyobb energiát fektetniük.

Mivel nem túl bonyolult az alaptörténet, így szavak nélkül is könnyen össze lehet rakni a kirakóst. Viszont emiatt elengedhetetlen, hogy végig a mozivászonra szegezzük a tekintetünket, és ne kalandozzunk el közben.

Amit a szöveghiány elvesz, azt a látvány mellett a zenei betétek és a hanghatások bőven kompenzálják. A hangulatot jelentősen meghatározza a retró zene. A produkcióban több legendás előadó dala csendül fel, köztük David Bowie zenéje is, ami még hitelesebbé teszi a hetvenes évek atmoszféráját.

forrás: Intercom

Mint említettem, a film szinte teljes egészében dialógusok nélkül meséli el a történetet. A játékidő nagy részében a cselekményt a képek, a zene és a szereplők testbeszéde viszi előre.

Ezzel Ponciroli teljesen más irányba vitte a bosszúfilmeket. A klasszikus történetet művészfilmes képi világgal, lassított felvételekkel és operaszerű jelenetekkel ötvözte.

A cselekmény közel huszonöt évet ölel fel. A főhős fiatalként kerül börtönbe, és csak negyedszázaddal később tér vissza, ami a bosszútörténetnek szokatlanul nagy időbeli ívet ad. A karakter külsejét aprólékosan alakították át. Alan Ritchson külön műfogsort, parókát, szakállat és speciális sminket kapott, hogy hitelesen idézze meg egy 1970-es évekbeli gyári munkás megjelenését. Sőt, a színész szerint még a fogait is „visszabutították”, mert túl modernnek tűntek.

Aki még emlékszik a régi némafilmekre, az tudja, hogy a teátrális, nonverbális kommunikáció elég jellemző (volt) a műfajra. Jelen esetben viszont a rendező külön figyelt arra, hogy a színészek ne „eljátsszák a némafilmet”. Ponciroli szerint a túlzott gesztikuláció könnyen mesterkéltté tette volna az alkotást, ezért a lehető legvisszafogottabb színészi játékot kérte mindenkitől.

forrás: Intercom

A cselekmény lassan építkezik, ezáltal gyakoriak a hosszú, türelmes kameramozgások, amelyek hagyják kibontakozni a jelenetek feszültségét. Mivel kevés a párbeszéd, a kamera gyakran közelről figyeli a szereplők arcát, így az apró mimikák is fontos történetmesélő eszközzé válnak.

Bár végig van egy átlagos tempója, igazán a végére pörög fel az alkotás, amely aztán minden tekintetben ránk rúgja az ajtót. És valahol itt fordul át az egész egy teljesen másfajta történetmesélésbe.

Egyre jobban fokozódik a dráma és a feszültség, amely a végére elég durva és brutális bosszúpornóban teljesedik ki. A látvány olykor sajnos sok esetben a logika rovására megy, ami néhol már groteszk módon nyilvánul meg. A záró képsorok pedig felteszik az „i”-re a pontot, ami szintén megosztó lehet majd a közönség számára.

A Motor City képekkel és hangokkal mesél ott, ahol más mozik szavakat használnának. A stilizált hetvenes évekbeli Detroit, a tudatosan visszafogott hangdizájn és a bosszú emberi áráról szóló történet együtt egy különleges, atmoszferikus neo-noir thrillert alkot.

forrás: Intercom

Összességében a Motor City nem egy hagyományos bosszúfilm, hanem egy merész filmes kísérlet, amely a dialógusok helyett a képekre, a zenére és a színészi játékra bízza a történetmesélést. Bár lassú tempója és formabontó stílusa miatt biztosan megosztja majd a közönséget, éppen ez az egyedisége emeli ki a műfaj átlagából. Aki nyitott a különleges hangulatú, neo-noir látványvilággal és erős audiovizuális élménnyel operáló produkciókra, annak emlékezetes mozis élményt nyújthat. Nem hibátlan alkotás, de bátorságáért, atmoszférájáért és szokatlan történetmesélési módjáért mindenképpen érdemes esélyt adni neki.

Még több kritikát olvashatsz Dörgő Dániel tollából a Dan-Cinema oldalán!