Promóció
Napi három kávé életet menthet – szó szerint


Egy friss kutatás szerint pont ennyi az ideális mennyiség, jelentősen csökkenti bizonyos betegségek kockázatát.
Noha a túlzott koffeinfogyasztás rengeteg negatív hatással jár, hiszen hányinger, émelygés, gyakori vizelés és hasmenés mellett akár ingerlékenyek is lehetünk, sőt kontraproduktív módon alvászavarok is kialakulhatnak, egy friss kutatás rámutatott, hogy mértékkel fogyasztva a kávé igenis jót tesz az egészségünknek. De mit jelent ez a mérték? A tanulmány szerint napi három csészét.
A tudósok mintegy 300 ezer brit páciens egészségügyi adatait vizsgálták, és arra jutottak, hogy a rendszeres kávé-, illetve koffeinfogyasztók körében jelentősen alacsonyabb a kardiometabolikus multimorbiditás kialakulásának rizikója, vagyis kisebb eséllyel áll fenn egyszerre két jelentős kardiometabolikus probléma. Ebbe a körbe tartozik például a szívkoszorúér-betegség, a kettes típusú diabétesz, a magas vérnyomás, valamint a stroke is.
Megállapították, hogy azok esetében, akik napi három adag kávét, vagyis 200-300 milligramm koffeint visznek be a szervezetükbe, 48,1 százalékkal kisebb a kardiometabolikus multimorbiditás kockázata, mint azoknál, akik teljesen kerülik a koffeint, és 40,7 százalékkal jobban állnak azoknál is, akiknél kis mennyiségű, mindössze 100 milligrammnyi napi bevitel a jellemző. Egy átlagos csésze kávé amúgy 95 milligramm koffeint tartalmaz.
A tanulmány szerzői ugyanakkor azt is kiemelik, jelenleg csak puszta megfigyelésről van szó, ok-okozati viszonyról nem beszélhetünk. Magyarul egyáltalán nem biztos, hogy a napi három kávé segít megelőzni ezeket a betegségeket, de valamiféle kapcsolat azért van. További vizsgálatok szükségesek annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyire közvetlen ez a kapcsolat, vagy esetleg csak a rendszeres kávéfogyasztók más szokásaira, akár egészségesebb táplálkozására, aktívabb életmódjára vezethető vissza.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







