Promóció
A sarki fény ragyog ezen az új New Balance cipőn


A látványos színátmenetes dizájnból mindjárt kétfélét is megálmodtak. Neked melyik tetszik?
A New Balance egyik méltán népszerű modellje az 509-es, amely az egyszerűbb fekete és fehér-ezüst színeken kívül a dél-koreai tervezővel, Do Hee Kimmel való együttműködés révén például piros és bíbor színekben is elérhető. Most azonban újabb két látványos variánssal bővül a paletta: mindkettő a sarki fényt hivatott megidézni.
Ezeknél ugyanis a fekete alapszínhez csodás színátmenetes, irizáló dizájn tartozik: az egyik kék-lila, a másik pedig zöld-kék kombinációval vonzza a szemet. A külső talp éppúgy fekete, mint a belső, a nyelven viszont szintén színes alapon jelenik meg az NB-logó.
A New Balance 509 Aurora Borealis nevet viselő cipők egyes webshopok kínálatában már most is feltűnnek, áruk pedig 110 dollár, azaz átszámolva alig 40 ezer forint körül mozog.
Lapozd végig a galériát is!

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Ezek a sztárok meghallgatás nélkül kapták meg ikonikus szerepüket
Sokszor szinte öldöklő csata folyik egy-egy fontos főszerepért. Máskor viszont egészen egyértelmű a helyzet.
Beszélni is tud a vakvezető robotkutya
A beszélő robotkutya nemcsak a tájékozódásban segítene a látássérült embereknek, hanem azt is elmagyarázná, mi történik körülöttük.
Tilda Swinton mint Voldemort – mit szólnátok?
Ralph Fiennes szerint saját maga számára ez a hajó már elment, de kolléganőjét nagyon jó választásnak tartaná.
A gyengén látó sofőröknek is szabadságot adhat az önvezetés?
A Tesla vezetéstámogató rendszere, a Full Self Driving emberi felügyeletet igényel – a cég egy videót osztott meg egy gyengén látó sofőrről.
A 10 legsikeresebb videójáték-franchise, amit a legrégebb óta pörgetnek a gamerek
Itt már nem is hosszú évekről van szó, hanem egyenesen a történelemről.
Piros Hublot vonzza a tekinteteket Usain Bolt csuklójára
A világ leggyorsabb embere igen feltűnő karórát választott a monte-carlói ATP-tenisztornára.







