Promóció
Saját tavat akart, milliárdos büntetést szedett össze Neymar

A brazilok világklasszis futballistája sem engedhet meg magának bármit. Környezetvédelmi előírásokat szegett meg a tavával.
A kerti tó klassz dolog. Jól átgondolva, szépen kivitelezve elképesztően fel tudja dobni az udvart, de úgy tűnik, ezzel is bele lehet nyúlni a darázsfészekbe. Persze ahhoz már elég nagyban kell játszani, de a Paris-Saint Germain világklasszis brazil labdarúgójának, Neymarnak igen combos bírságot sikerült összeszednie, pedig ő is csak egy tavat szeretett volna.
Amikor éppen nem Párizsban tartózkodik, hazájának második legnépesebb városától, Rio de Janeirótól nem messze, a tengerparti Mangaratibában tengeti napjait. A település onnan is ismerős lehet, hogy itt forgatták A feláldozhatók egyes jeleneteit. Nyilván nem egy apró viskóban húzza meg magát, a telkén pedig helyet tudott szorítani egy mesterséges tónak is. Ennek pontos paramétereiről, mint a méretei és a mélysége, ugyan nem sokat tudni, de jó eséllyel e téren sem kispályán játszik Neymar. Erre következtethetünk legalábbis abból, milyen szabályokat sértett meg a tó létrehozásával.
A mangaratibai városvezetés szerint ugyanis eleve jogosulatlanul kezdett bele a tó megépítésébe, ahhoz a környezetvédelmi hatóság jóváhagyására lett volna szükség. Emellett egy folyót is megcsapolhatott vagy eltéríthetett, és a homokot, valamint sziklákat sem éppen hivatalos úton szerezte be vagy mozgatta át. Végül pedig a felszólítás ellenére partit tartott, amely során fürdőztek is a tóban – az avatóbulin éppen annak elkészültét ünnepelték meg.
Az ESPN információi szerint mindezeken felül még atrocitások is érték azokat az ellenőröket, akik az építkezéssel kapcsolatos panaszok kivizsgálása érdekében látogattak el a villához. A focista édesapja, Neymar da Silva Santos sértegette őket, amiért le akarták állítani a munkálatokat. Végül 16 millió brazil realos, átszámolva közel 1,2 milliárd forintos bírságot szabtak ki, minden egyes vétségért az adható maximumot. A tó mindössze 120 ezer realjába, azaz úgy 8,7 millió forintjába került Neymarnak. A büntetés kifizetése azért aligha viszi majd csődbe, a Forbes adatai szerint csak tavaly durván 30 milliárd forintnyi pénzt vitt haza.
Így sincs viszont ott a tíz legjobban kereső sportoló között:

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát

Promóció
Ismerd meg a superior kasmír termékekről híres Falconerit!
A bróker, a nyugdíjas és a revizor
Szidjuk a csúnya neppereket, akik átverik a gyanútlan vásárlót. Pedig a magánszemélyek se csupa kincset árulnak.
Ezekben a városokban a legdrágább az élet
Oké, hogy Budapesten piszok drága az albérlet, de szerencsére a közelében sincs a top 10-nek a magyar főváros, ha azt keressük, hol a legköltségesebb élni.
A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.
77 millióért árulják Tupac ujjlenyomatát
A rapper szexuális zaklatás miatt ült börtönben, ahhoz az eljáráshoz vették tőle az ujjlenyomatokat. De van itt valami Notorious B.I.G.-től is.
Egy E46 M3-nál vagányabb a másfél
Lenny Karenski megtanult hegeszteni, hogy saját magának készíthesse el a világ legmenőbb utánfutóját.
Megvannak a magyar válogatott csoportellenfelei az Eb-re!
Németországgal, Skóciával és Svájccal csapunk majd össze a jövő évi kontinenstornán.