Neymar így taszította le Pelét a csúcsról

Közel ötven évig volt a brazil válogatott történetének legeredményesebb góllövője Pelé, de ez most megváltozott.
Edson Arantes do Nascimento, vagy ahogy mindenki ismeri, Pelé a brazil és az egyetemes labdarúgás korszakos egyénisége volt. Rajta kívül senki nem nyert három világbajnoki címet, ráadásul pályafutása során több mint ezer gólt szerzett. Ebből 77-et a válogatott címeres mezében ért el, 1971-ben, egy Ausztria elleni barátságos meccsen zárta a sort. Azóta, vagyis több mint ötven éve ő volt e tekintetben a csúcstartó, ami egy olyan futballnemzet esetében, mint amilyen Brazília, egyáltalán nem kis dolog, hiszen mások mellett Ronaldo és Romário is kivételes tehetségű csatár volt az utána következő évtizedekben.
Pelé portréját itt olvashatod el:
De a rekordok azért vannak, hogy előbb vagy utóbb megdőljenek, Pelé gólcsúcsa sem tarthatta magát örökké. A tavalyi katari világbajnokságon Neymar utolérte a legendát, de akkor kevesebb figyelmet kapott, hiszen találata ellenére a horvátokkal szemben kiestek a tornáról. 2023. szeptember 8-án azonban történelmet írt: Brazília hazai pályán, Bolívia ellen kezdte meg a 2026-os vébé selejtezőit, Neymar duplázott, azaz 79 góllal immár egyedüli csúcstartó.
Örök vitatéma, hogy ki lehet minden idők legjobb futballistája, sőt egyáltalán lehet-e egyvalakit megnevezni. Azt hinnénk, hogy egy ilyen gólrekord sokkal egzaktabb dolog, hiszen csupán számokat kell összehasonlítani. Valójában viszont rengeteget változott a labdarúgás Pelé óta: talán kevésbé jellemzőek az akkor még szokásosnak mondható, sokgólos mérkőzések, cserébe egy-egy szezonban sokkal zsúfoltabb a versenynaptár. Míg Neymar ezt a 79 gólt 125 meccsen érte el, addig Pelének a 77 már 91 összecsapás után megvolt. Hogy melyik a nagyobb eredmény, lehetetlen megmondani.
Az viszont biztos, hogy Neymar beírta magát a brazil foci történetébe, és jó eséllyel tovább növeli majd góljainak számát, hiszen mindössze 31 éves. Korai erről beszélni, de talán a 2026-os világbajnokság lehet az utolsó nagy tornája. Nem lehet megmondani, hogy hasonlóan hosszú életű lesz-e ez a csúcs, mint amilyen a Pelé által felállított volt, de aktív játékosok közül még csak a közelében sincs senki, Philippe Coutinho 21-nél, Richarlison 20-nál jár.
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





