Promóció
Újra lángra kapott a Nikola elektromos kamionja

Egy hónapja négy jármű rongálódott meg az arizonai központban, most ezek egyike újra égni kezdett.
Június végén tűz ütött ki a Nikola Corporation arizonai központjának parkolójában. A cégről azt érdemes tudni, hogy elektromos kamionok gyártásával foglalkoznak. Első modelljük, a One még csak tanulmány volt, a Two szintén koncepció, de már önerőből mozgott, a Tre ellenben immár szériagyártásba is ment. A múlt havi tűz négy (más források szerint öt) ilyen járművet is megrongált.
Bár az első hírekben a Nikola képviselői még idegenkezűségre is utalgattak, a tűzoltók azt mondták, nem találtak gyújtogatásra utaló jeleket, az okok továbbra is tisztázatlanok. Az Electrek birtokába jutott dokumentumok ráadásul súlyosabb dolgokról tanúskodnak: állítólag már tavaly tudni lehetett, hogy gond lehet az akkumulátorokkal. Ezt az aksikat gyártó, és egy felvásárlás révén ma már a Nikola fennhatósága alá tartozó Romeo Power egyik alkalmazottja mondta el a lapnak. A modulok gyártása során a cella teteje megsérülhet, gyorsan korrodálódhat. Erről mind a Romeo, mind a Nikola vezetői tudtak, mégsem állították le a gyártást.
Mindenesetre a tűzben megsérült kamionokat elkülönítették, és biztonsági okokból és további vizsgálatok céljából megfigyelés alatt tartották. Csakhogy hetekkel később az egyik újra kigyulladt, bár nem tudni, ugyanarról a példányról van-e szó, amelyikről legutóbb átterjedtek a lángok a többire. Az Electreknek nyilatkozó munkatárs amúgy azt is elmondta, a külső tűzzel szemben meglepően ellenállók az akkucsomagok, vagyis ő sem hisz abban, hogy tényleg gyújtogatás történt volna.
Egy biztos: a történések nem tesznek jót a Nikola hírnevének, ez pedig már a tőzsdén is érzékelhető, a részvényeik értéke a második tűzeset hírére négy százalékot esett.
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.