Promóció
Szívesen ébrednél retró videójátékok zenéjére?

A Nintendo interaktív ébresztőórája, az Alarmo pontosan ezt kínálja, csak nehogy emiatt gyűlöld meg a régi címeket.
Ébresztőre kelni nem jó dolog. Hirtelen megszakítja az alvásciklusunkat, azt se tudjuk, hol vagyunk éppen, és persze erős a késztetés, hogy nyomjunk egy szundit. Meg aztán az is nagy kérdés, milyen zenét állítsunk be. Ha egy kedvencünket, akkor azt könnyen meggyűlölhetjük, ha meg valami eleve idegesítőt, az még inkább rontja a helyzetet. Viszont most a Nintendo jelentkezett egy interaktív ébresztőórával, az Alarmóval.
A kütyü már csak azért is érdekes, mert kedvenc retró videójátékaink zenéivel jelzi, hogy vége a pihenésnek. Felcsendülnek például a Super Mario vagy a The Legend of Zelda jól ismert dallamai, persze egyéb címek taktusai és hangeffektusai mellett. Sőt, még egyes karakterek is megjelennek a képernyőn. Akár egy kézmozdulattal aktiválhatjuk a szundit, az ágyból kikelve pedig magától csendesedik el az ébresztés, de ha úgy kényelmesebb, gombnyomásra is állíthatjuk ezeket a funkciókat. Ha akarjuk, még azt is figyeli, mennyit mocorgunk álmunkban.
A klasszikus Nintendo-piros színbe öltöztetett órát jelenleg még csak a Nintendo Switch Online-tagok tudják megvásárolni 99,99 dollárért, azaz úgy 37 ezer forintért, de jövőre a szélesebb közönség számára is elérhető lesz.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






