Promóció
Ezért váltanak egyre többen újra buta telefonra

Az okostelefonok nagyban megkönnyítik mindennapjainkat, ugyanakkor ha hagyjuk, rá is telepszenek az életünkre.
Az emberek egy része lelkesen cserélgeti évente a mobiltelefonját, hogy mindig a legmodernebb technika lapuljon a zsebében. Hiszen ma már messze nemcsak telefonálásra és sms-ezésre használjuk a készüléket: fotózunk, videózunk, filmet nézünk és játszunk rajta, sok egyéb mellett. Ezért aztán fontos, hogy gyors legyen, erős, a képernyője minél nagyobb és minőségibb. Csakhogy közben egy másik trend is egyre nagyobb teret nyer: sokan elkezdtek visszaváltani buta telefonokra, nem véletlenül.
Így próbálnak ugyanis némi önkorlátozást bevezetni, csökkenteni kissé a képernyőidőt. A Gallup 2022-es felmérése szerint az amerikaiak több mint fele vallotta be, hogy túl sok időt tölt mobilozással, egy másik kutatás pedig azt mondja, egy átlagos okostelefon-felhasználó naponta 205-ször veszi kézbe telefonját, vagyis az ébren töltött idejében kábé ötpercenként ránéz. A millenniálok ennél is gyakrabban, úgy napi 324-szer.
Amúgy a „túl sok képernyőidő” nem köthető egzakt számokhoz, abszolút egyénfüggő, ugyanis nem mindegy, mit csinálunk, vannak minőségibb és kevésbé védhető elfoglaltságok is. Probléma igazából akkor van, ha már az életünkre is rányomja a bélyegét a sok mobilozás, például nem figyelünk oda emiatt más, fontosabb dolgokra, illetve az emberi kapcsolataink is csorbulnak.
Na, mivel ezt nem mindenki tudja úgy beszorítani a megfelelő határok közé, hogy simán csak elhatározza magában, mennyire csökkenti a telefonhasználatot, más módszerekhez kell folyamodni. Az egyik megoldás éppen a készülék butítása lehet. Sokan arról számolnak be, hogy az okostelefon elhagyása, a klasszikus, kevésbé intelligens készülékek kézbe vétele enyhítette szorongásos, depressziós tüneteiket, hozzájárult a koncentrációjuk javításához. Illetve a való életben a legtöbb tevékenységnek van eleje és vége, szemben a végtelen görgetéssel, akár a doomscrollinggal. Visszakapunk tehát egy csomó időt és figyelmet.
Szakértők arra is rávilágítanak, hogy buta telefonnal spórolni is lehet. Nemcsak maga a készülék olcsóbb általában nagyságrendekkel, hanem akár a mobilneten, akár az alkalmazáson belüli vásárlásokon is sok pénzt lehet fogni. Sok esetben elegendő egy feltöltőkártyás csomag is, hiszen úgyis csak hívásra és sms-ekre fogjuk használni a mobilt, legfeljebb még elemlámpát találunk benne.
Nyilván nem mindenkinek opció, hogy simán lecseréli az okostelefonját egy szerényebb képességűre, mert lehet, hogy pont a munkája miatt van szükség az internetképességre, fotózásra vagy egyéb szolgáltatásokra. Léteznek azonban olyan szoftverek is, amelyek képesek korlátozni, mire tudjuk használni a készülékünket. Bizonyos applikációkra időlimitet, másokra teljes tiltást állíthatunk be. Nyilván itt azért fennáll annak a veszélye, hogy ezt a korlátozást ugyanilyen könnyedén fel is oldjuk.
Köztes megoldásként felmerülhet az is, hogy két mobilt tartunk. A buta állandóan velünk van, azon tudnak elérni, mi is azon hívunk másokat. Az okostelefon pedig a fiókban pihen, és csak egy meghatározott időablakban vesszük kézbe – itt megint csak fontos tényező az önuralom, hogy be is tartsuk a saját magunk által kijelölt határokat.
(forrás: HuffPost)
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







