Máris megszületett az olimpia legjobb fotója?

Az ötkarikás játékokon nincs hiány emlékezetes pillanatokból. A brazil szörföző, Gabriel Medina ünneplése bevonul a klasszikusok közé.
Miközben a sportvilág Párizsra figyel az olimpia miatt, az ötkarikás játékok egyes versenyszámai innen nagyon messze, a 15 ezer kilométerre fekvő Tahitin zajlanak. Ott rendezik ugyanis a szörfözők megmérettetéseit, és a férfiak versenyének harmadik körében ott született meg az a fotó is, amely egészen biztosan bejárja most a világot, és jó eséllyel minden vonatkozó összeállításba bekerül majd.
A brazil Gabriel Medina azért küzdött éppen, hogy megelőzze a japán Igarashi Kanoát, Tokió olimpiai ezüstérmesét, akivel szemben három éve alulmaradt. Miután zseniálisan lovagolt meg egy óriási hullámot, ő maga is érezte, hogy teljesítménye kimagasló volt. Kezeivel tízest mutatott, utalva a legmagasabb elérhető pontszámra, majd a levegőbe ugorva jobb kezének mutatóujját az égre emelte. Íme:
Ezt a pillanatot kapta el mesterien Jerome Brouillet, az Agence France-Presse, azaz az AFP hírügynökség fotósa. Az biztos, hogy az olimpia egyik leglátványosabb, legjobb képe született meg. Brouillet úgy fogalmazott, a körülmények nagyszerűek voltak, az egyik pillanatban Medina eltűnt a hullámok között, majd felbukkant, ő pedig akkor kattintott négyet, ezek egyike azonnal ikonikussá vált. Hozzátette: nem magát a képet volt nehéz elkészíteni, hanem ráérezni a másodpercre, és arra, hol fog majd felbukkanni a sportoló.
Medina amúgy végül 9,90-es pontszámot gyűjtött be gyakorlatával, és természetesen továbbjutott a következő körbe.
Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint
Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.
Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája
Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.
A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!
A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.
Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet
Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.