Ez az összetevő fontos fegyver a demencia elleni harcban

Olívaolajos saláta
Forrás: Jessica Lewis / thepaintedsquare / Unsplash

Promóció

ASUS Vivobook S14 – A laptop, ami stílusban is partner

Promóció

Rejtett technológia, valódi kényelem – eljött a hétköznapi innovációk korszaka

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Étrendünknek kulcsszerepe van egészségünk alakulásában, akár mentális téren is.

Nagyon sokat hallani mostanában, mennyire kedvező hatással van szervezetünkre az úgynevezett mediterrán étrend. Egy friss kutatás pedig most kifejezetten az egyik összetevőre, az olívaolajra koncentrálva jutott nagyon biztató megállapításra. Az olívaolaj ugyanis jelentősen csökkentheti a demenciával összefüggő halálozások kockázatát.

A JAMA Network Open folyóiratban publikált tanulmány szerint huszonnyolc éven keresztül vizsgáltak mintegy 92 ezer felnőttet. A kutatók arra jutottak, hogy mindazok, akik naponta legalább 7 gramm, azaz csupán egy fél evőkanál olívaolajat elfogyasztottak, 28 százalékkal kevésbé voltak kitéve a demencia miatt bekövetkező halálozásnak, mint azok, akik ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztottak ilyesmit.

Az egyik társszerző, Anne-Julie Tessier elmondta, hogy az eredmény azért is nagyon fontos, mert azt sugallja, az egészséges táplálkozással kapcsolatos irányvonalak betartása nemcsak a szív- és érrendszerünk, hanem az agyunk állapota szempontjából is fontos. Kimutatták továbbá, hogy az olívaolaj már kisebb, akár napi ötgrammos mennyiségben is igen hasznos, mert már úgy is 8-14 százalékkal visszaszorítja a már említett rizikót.

Lényeges viszont, hogy egyelőre nincs szó konkrét ok-okozati viszony feltárásáról. Tehát további vizsgálódásra van szükség annak érdekében, hogy a tényleges hatásokat bemutathassák, és megérthessük, pontosan miért figyelhető meg a tanulmányban szereplő jelenség. Emellett pedig változatosabb összetételű mintán is el kell végezni a kutatást.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Szórakozás

193 országban járt, az egyikért feladta régi életét

Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.

Kép
Szórakozás

Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast

Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.

Kép
Szórakozás

Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland

A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.

Kép
Tech

Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy

Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!

Kép
Otthon

Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?

Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.

Kép
Szórakozás

10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág

Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!