Lenyűgözően elegáns lett az Omega olimpiai órája

Arany, ezüst és bronz részleteivel az ötkarikás játékok érmeit idézi az Omega Paris 2024 Bronze Gold Edition.
Az Omega 1932 óta hivatalos időmérő partnere az olimpiai játékoknak. Meglehetősen büszkék is erre, így tehát idén is bemutattak néhány exkluzív újdonságot, amelyeket kimondottan az ötkarikás versengés inspirált. Nemrég két Chronoscope Speedmastert lepleztek le, most pedig itt a Paris 2024 Bronze Gold Edition, amely a maga letisztultságában is varázslatosra sikerült.
Az óra az olimpiai érmek színeit is magában rejti. Maga 39 milliméteres a tok úgynevezett bronzarany, amely 37,5 százaléknyi arany, 50 százaléknyi réz, kisebb részben pedig palládium, gallium, valamint ezüst ötvözete. Már ettől is egészen különlegesnek látjuk a karórát, amihez még inkább hozzátesz a Clous de Paris guilloché díszítés a maga apró piramistextúrájával. Az arany mutatók is meglehetősen mívesek. A hátlapon természetesen helyet kapott az olimpia logója.
Az órában az Omega Co-Axial Master Chronometer Calibre 8926 werk dolgozik, amivel egy 1939-es modelljük, és annak 30T2 szerkezete előtt tisztelegnek. A szíj barna báránybőr, csatja bronzarany. A közel 4,5 millió forintos árba az olimpiai öt karikával és a játékok emblémájával ellátott fehér tok is beletartozik.
Nézd meg alaposabban:
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.