Promóció
Ebben a két életkorban öregszik legjobban a tested


Az egyik nagy visszaesés korábban elérkezik, mint hinnéd, de szerencsére lehet tenni ellene.
Az ember életében két olyan időpont, két olyan életkor van, amikor teste a legnagyobb mértékű öregedést produkálja – derül ki a Stanford Egyetem kutatásából. Ez a kettő pedig nem más, mint a 44 és a 60 éves kor körüli időszak. Erre azt követően jutottak, hogy száznyolc 25 és 75 év közötti páciens összesen 5405 biológiai mintáját vizsgálták meg, így vér-, széklet-, bőrmintákat, száj- és orrkeneteket vettek górcső alá.
Ezzel egyrészt cáfolták azt a vélekedést, miszerint a kor előrehaladtával abszolút fokozatosan öregszik a szervezetünk, azonban arra is rávilágítottak, hogy biológiai életkorunk nem feltétlenül azonos a tényleges, születési évünk alapján számított életkorunkkal. Vagyis bár valóban a 40 éves kor számít az egyik kritikus hanyatlási pontnak, de nem kell tétlenül megvárnunk, hogy zuhanásszerűen leépüljünk.
A tudósok szerint negyvenéves korban az emberek többsége például már kevésbé aktív, mint előtte. Tehát egészséges táplálkozással és rendszeres mozgással máris sokat tehetünk a folyamat lassításáért, már akár napi tíz perc séta is jó szolgálatot tesz, heti 150 percnyi edzés pedig kimondottan sokat segít – ez tekinthető a 19 és 64 év közötti korosztály számára irányadónak.
Az öregedési folyamatokat elősegíti az alkohol, így ha szeretnénk tovább fittek és egészségesek maradni, érdemes letenni a poharat, vagy legalábbis csökkenteni az elfogyasztott mennyiséget. Lényeges az immunrendszer védelme, de a szociális, pszichoszociális tényezők mellett sem lehet elmenni szó nélkül.

Promóció
Ünnepeld az Új Évet stílusosan exluzív környezetben, ajándék Moet & Chandon és Dom Perignon Campagne-nal a Prime Steak & Wine-ban!

Promóció
A karácsonyi ajándék, ami visszaadja a férfiak hétvégéit

Stílus
Nincs rossz lépés: a tökéletes ünnepi ajándékstratégia
150 milliós Richard Mille órában ünnepelte bajnoki címét Lando Norris
A 26 esztendős brit pilóta élete első F1-es világbajnoki címét nyerte, a dobogón nem akármilyen karórát villantott.
Tényleg ez Dwayne Johnson legjobb filmje? Zúzógép - kritika
A sportfilmek mindig népszerűek voltak, főleg az olyan sportágak esetében, amelyek globális népszerűségre tesznek szert. Mivel Amerikában és Európában ez a piac eléggé megoszlik, egyes sportdrámák sikere is sokszor különbözik a két kontinens nézői körében. Most ismét egy olyan film került a mozikba, amelynek nemcsak a főhőséről tudunk kevesen, de még mindig annyira rétegsportnak számít, hogy nem meglepő, ha igencsak vegyes fogadtatásban reménykedhet. Ilyenkor szokták a filmesek az egyetlen használható aduászt bevetni: a főszerepre A-kategóriás sztárt szerződtetnek, akivel talán eladhatóbbá válik majd a produkció. A Zúzógép pont ez a film, ahol a címszerepet Dwayne „The Rock” Johnson alakítja. De elég lesz-e ő a sikerhez?!
Nem fogod elhinni, meddig tart valójában a kamaszkor
Tudósok szerint az agy öregedésének négy nagy mérföldköve van, de talán nem pont azok, amikre gondolnál.
Végre egy USB-kábel, ami örök, mint a nyomorúság?
A Rolling Square annyira biztos az Incharge-Life USB-C kábelek minőségében, hogy a vásárlók bármikor ingyenes cserét kérhetnek.
10 érdekesség Henry Cavillről, amiről talán nem is hallottál!
Azt például tudod, melyik történelmi karaktert játszaná el a legszívesebben? Ha nem, eláruljuk!
Extrém körülményekre termett a Luminox új órája
Izland kutató-mentő elitcsapataival dolgoztak együtt, hogy egy igazán strapabíró órát alkossanak meg.







