Jármű
Rekordméretű aligátort fogtak, és ennek az éhezők örülhetnek


A 364 kilogrammos állatot közel húsz éve egyszer már befogták, majd megjelölés után szabadon engedték.
Soha nem fogtak még akkora aligátort az Egyesült Államok Mississippi államában, amekkorát a hétvégén négy vadász ejtett el a Yazoo folyóban. Az állat mintegy 4,3 méter hosszú, valamint 364 kilogrammot nyom – utóbbi adattal felülmúlta az eddigi csúcstartót: 2017-ben egy 347 kilós aligátorra bukkantak Mississippiben.
A helyi természetvédők szerint mind az élővilág, mind pedig az emberek számára jó, hogy az óriási aligátort kiemelték környezetéből: egyrészt a környéken élők és háziállataik nagyobb biztonságban érezhetik magukat, másfelől az aligátorpopuláció is profitál belőle. Ezek a hatalmas és idős példányok ugyanis nem kellően termékenyek, de akadályozzák a többit a szaporodásban. Évente a vadon élő populáció 1-2 százalékát lövik ki emiatt. A hivatásos vadászoknak – Will Thomasnak, Don Woodsnak, Tanner White-nak és Joey Clarknak – hét órájába telt megtalálni és elejteni az egyedet, természetesen a vonatkozó jogszabályok betartásával.
Az állat ezt követően a Red Antlers Processing húsfeldolgozóba került, ahol több órán át dolgoztak vele a szakemberek. Hozzávetőleg 170 kilogrammnyi húst nyertek ki, amit az éhezőknek szánnak, ingyenkonyhákhoz és nonprofit szervezetekhez juttatják el. Bizonyos részeit, például a bordákat grillen is el lehet készíteni, míg az aligátor-nuggets állítólag olyan, mintha a csirkét és a halat ötvöznénk. Bőréből az American Tanning & Leather műhelyében készülnek csizmák, cipők és egyéb termékek, de ez a folyamat hosszú hónapokat vesz igénybe. A cégtulaj szerint egy ekkora példány bőréből akár 9-10 pár cowboycsizma is kijöhet.
A most elejtett példánnyal kapcsolatos érdekesség, hogy egyszer, még 2005 körül már befogták. Akkor Vicksburgből kaptak riasztást a hatóságok, hogy arrafelé ólálkodik az aligátor, az emberek pedig fenyegetőnek érzik a jelenlétét. Befogták, meggyűrűzték, végül visszaengedték a Yazoo-ba. Most, 18 évvel később viszont újra érte mentek, de ezúttal végzetes volt számára a találkozás. Az akkori elengedés helyétől úgy 35 kilométerre akadtak rá. Már akkor is húsz év körüli lehetett, most 40-45 esztendőre becsülik a korát.
Mississippiben 2005-ben tették lehetővé az engedéllyel rendelkező vadászok számára az aligátorok kilövését, de évente csak egy tíznapos időszakban van erre lehetőség, és olyankor is csupán egyetlen, legalább hét láb, azaz úgy 2,1 méter hosszú állatot ejthetnek el fejenként. A program kifejezetten sikeresnek mondható, ugyanis a hatvanas években még csupán százezer körüli populáció volt jelen az államban, mára négymillió körülire becsülik számukat.

Jármű
8+1 forradalmi Mercedes, ami megváltoztatta az autózásról alkotott képünket

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A Volvókba érkezik meg elsőként a Google-féle Gemini
Azt mondják, ez majd annyira enyhíti a kognitív terhelést, hogy a sofőrök sokkal jobban oda tudnak figyelni a vezetésre.
Retró klasszikusok érkeznek az Xbox Game Passra
Ötven régi nagy kedvencünk valamelyest felújítva válik felhőn keresztül is játszhatóvá.
Vagány Tag Heuerek ikonikus autóversenyekhez
Ezen a hétvégén rendezik a Formula–1-es Monacói Nagydíjat és az Indy 500-at is, a Tag Heuer három karórával készült az alkalomra.
Frank Sinatra ajándéka volt ez az elfeledett autóritkaság
A legendás színész-énekes akkori feleségét, Ava Gardnert lepte meg. De milyen autóval is?
Megkapta első személyre szabott cipőjét Vinícius Jr.
A Real Madrid brazil sztárja exkluzív Nike Mercurial Player Editiont kapott, amivel eddigi pályafutását ismerik el.
Szinte biztos, hogy érkezik az Xbox kézi konzol
Már csak az a kérdés, sikeres lehet-e egy ennyire telített piacon a Microsoft handheldje?