Promóció
Folytatást kap az Országúti diszkó – Guy Ritchie rendezi


Az első rész kifejezetten jó, pörgős akciófilm lett, így teljesen érthető, hogy már a folytatás is zöld utat kapott.
A régi vágású akciófilmek kedvelőinek igazi csemege volt tavaly az Országúti diszkó remake-je: az 1989-es eredeti a kezdeti viszontagságos fogadtatása után mára már kultfilmnek számít, az újban pedig Patrick Swayze helyett immár Jake Gyllenhaal osztja a pofonokat. Jól működött főgonoszként a küzdősportos fenegyerek, Conor McGregor is, a cselekmény pedig bár faék egyszerűségű, a pörgős és látványos akció mégis klassz kikapcsolódássá tette a filmet.
Még a kulisszák mögé is benéztünk:
A siker pedig megnyitotta az utat a folytatás előtt! Az egykori UFC-harcos, Elwood Dalton szerepében Gyllenhaal tér vissza, arról viszont nincs hír, hogy McGregort is újra látjuk-e. A cselekményt és mindenféle apró részletet egyelőre titokként kezelnek, kivéve a rendező kilétét. Ugyanis hivatalosan bejelentették, hogy maga Guy Ritchie ül a direktori székbe, szóval a lendületesség garantált. Az alkotást ezúttal is az Amazon MGM Studios gondozza.
Amíg nem csöpögtetnek még több infót, nézd meg galériánkat az eredetiről és a remake-ről szóló érdekességekkel:

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
14 érdekesség a Mission: Impossible-filmekről, amiről talán nem is hallottál
Hamarosan utoljára hallhatjuk a sorozat védjegyévé vált "Amennyiben vállalja.."-kezdetű mondatot, de addig is mutatunk néhány kulisszatitkot az eddigi részekből.
Robert Pattinson a cannes-i filmfesztiválon úgy festett, mintha egy 2000-es évekbeli romkomból jött volna
Robert Pattinson egyébként egy nagyon jó kis réteges megjelenést rakott össze.
Ebben a menő Rolexben csípték el Tom Cruise-t a Mission: Impossible turnéján
A színész stílusához kiválóan illik ez a platina Daytona, aminek a másodlagos piacon is igen húzós ára van.
Nem tud öregedni: fény derült Cristiano Ronaldo biológiai korára
A portugál futballsztár negyvenévesen is magas szinten teljesít, a jelek szerint pedig a szervezete nagyon is bírja.
Ilyen futurisztikus Škodát még nem láttunk
A kerekek száma kicsivel kevesebb annál, amit az utóbbi időben megszokhattunk tőlük.
Joaquin Phoenix egy igazi klasszikus sportcipőt választott a cannes-i filmfesztiválra
Joaquin Phoenix abszolút egyszerűre vette a formát, de a képlet így is működött.