Tech
Börtönbe zárják az orvvadász-Keresztapát
Teo Boon Ching az illegális vadkereskedelemben utazó bűnszervezetet vezetett, legutóbb több száz kilogrammnyi orrszarvúszarvra szerződött.
18 hónap börtönre ítélte egy amerikai bíróság a maláj Teo Boon Chinget, akinek egy illegális vadkereskedelmi hálózat működtetésében volt kulcsszerepe, a nyomozók pedig csak Keresztapaként emlegették. A vádirat szerint mintegy kétmillió dollár értékű, azaz 219 kilogrammnyi orrszarvútülköt csempésztek az irányításával, hogy azok a nemzetközi feketepiacon jussanak el a vevőkhöz.
Ching egy ideje már körözés alatt állt, az Egyesült Államokban több eljárás is folyt vele szemben, végül tavaly év végén tartóztatták le Thaiföldön, majd kiadták az USA-nak. A környezetvédelmi szervezetek szerint elítélése komoly csapás az orvvadászatban és törvénytelen vadkereskedelemben utazók számára, az ügyészség pedig azt igyekszik bizonyítani, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel fellépnek a bűncselekmények elkövetőivel szemben.
Az orrszarvúk egyébként súlyosan veszélyeztetett állatok, elsősorban szarvuk miatt vadásszák őket, annak ugyanis egyebek mellett a kínai és vietnámi népi gyógyászatban jótékony hatást tulajdonítanak. A szarvból készített termékek árusítására elrendelt globális tilalom sajnos nem vezetett eredményre. Tudósok szerint egyébként fájdalommentesen is le lehetne vágni a szarvat, amikor eléri a megfelelő méretet anélkül, hogy az állatok jelentős – testi vagy lelki – kárt szenvednének. Az ugyanis visszanő: a szaru anyaga a keratin nevű fehérje, amely a körmünk és hajunk alkotóeleme is. Ma is vannak olyan farmok, ahol hasonlóan járnak el, többen úgy gondolják, hogy amennyiben kialakulna a legális piac, a feketekereskedelem kiszorulna, és elkerülhető lenne a kihalás.
Volt már arra is példa, hogy természetvédők fűrészelték le több egyed tülkeit, hogy elveszítsék vonzerejüket az orvvadászok számára. Sőt európai állatkertekben is tettek hasonló óvintézkedéseket, miután egy vadasparkba betörtek és szarváért kivégeztek egy állatot.
(A borítókép illusztráció, egy farmon készült, és altatásban levágott tülköket ábrázol.)
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Tech
Huawei Watch GT 5 - Még a mosogatásba is “besegített”
A rejtélyes könyv, amit még senkinek sem sikerült megfejtenie
Pedig rengetegen próbáltak rájönni a Voynich-kézirat titkára.
Bámulatosan konzerválódott gyapjas orrszarvút találtak Szibériában
A mára már rég kihalt faj képviselőjének bőre és bundája is lenyűgöző állapotban maradt fenn.
Így nézne ki a fotórealisztikus GTA 4: ez a remaster jövője?
A Redditre került fel egy videó, amelyen a 16 éves játék mesterséges intelligencia által felturbózott változata látható.
Elektromos motorkerékpár döntött sebességrekordot Bonneville-ben
A Venturi RW-5 Voxan négy új csúcsot állított fel a bonneville-i sós síkságon.
Megnyílt a világ első James Bond témájú bárja
A neve nem túl meglepő módon 007 lett, és természetesen nemcsak martinit szolgálnak fel.
Íme, a Formula-1 pilótáinak kedvenc pályái
A vélemények megoszlanak, de három helyszín esetében nagy az egyetértés.