Oscar-láz: ezek a díj történetének legnagyobb rekordjai

A legrangosabb filmes elismerés története közel száz évre nyúlik vissza – van néhány igazi sikerhalmozó.
Az Oscar-díjakat 1929 óta minden évben odaítéli az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. A legelső gálát 1929. május 16-án, a Los Angeles-i Hollywood Roosevelt Hotelben tartották meg – azóta természetesen a lebonyolítás és a kategóriák összetétele is sokat változott, noha vannak állandónak mondható elemek. Már az is hatalmas elismerés és megtiszteltetés, ha valaki csupán csak egy szobrocskát hazavihet pályafutása során, de vannak olyan filmek és alkotók, akik messze nem érték be ennyivel.
Nem minden jelölés ér díjat
A legtöbb jelölést a filmek közül a Mindent Éváról (1950), a Titanic (1997) és a Kaliforniai álom (2016) gyűjtötte be, egyformán 14-et, de a legeredményesebb filmek közé a valóban elnyert Oscarokat tekintve ezek közül csak a Titanic jutott be tizenegy sikerrel – holtversenyben áll az élen a Ben-Hurral (1959) és A Gyűrűk Ura: A király visszatérrel (2003). Ez utóbbi ráadásul úgy nyert meg tizenegy kategóriát, hogy pont ennyiben jelölték, vagyis szó szerint tarolt.
Ami az egy főre eső jelöléseket illeti, Walt Disney-nek nincs párja, producerként 59-szer jutott a díj előszobájába, amiből huszonkétszer nyerni is tudott, de az egy esztendőn belül jegyzett hat jelölés és négy szobrocska ugyancsak rekord. Ami a jelent illeti, a kortársaink, azaz még élő filmes zsenik közül a legtöbb jelöléssel, 54-gyel John Williams zeneszerző, míg a legtöbb díjjal, kilenccel Dennis Muren vizuális effektusokért felelős szakember büszkélkedhet. De ha a különdíjakat nem számítjuk, a komponista Alan Menken viszi a prímet.
A legsikeresebb színészek
Ha a különféle kategóriákat nézzük, a legeredményesebb színésznő Katharine Hepburn, aki karrierje során négyszer kapta meg a legjobb női főszereplő díját, a férfiak mezőnyében Daniel Day-Lewis háromszor lett a legjobb férfi főszereplő. A legjobb rendezésért John Fordot négyszer, forgatókönyveiért Woody Allent, Charles Brackettet, Paddy Chayefskyt, Francis Ford Coppolát, valamint Billy Wildert háromszor-háromszor ismerték el – közülük Allen az egyetlen, aki mindannyiszor eredeti szkripttel nyert.
Érdekesség, hogy debütáló filmért férfi színész – főszereplőként – még nem kapott Oscart, nők viszont annál többször. Sikerült ez Shirley Booth-nak, Julie Andrewsnak, Barbra Streisandnak és Marlee Matlinnek. Az is ritkaság, hogy egyvalaki két egymást követő évben diadalmaskodjon. A hölgyeknél ez Luise Rainernek és Katharine Hepburnnek, az uraknál Spencer Tracynek és Tom Hanksnek adatott meg.
A mesterötös – avagy a Big Five – tehát az öt fő kategória behúzására mindössze három példa van: az Ez történt egy éjszaka, a Száll a kakukk fészkére, valamint A bárányok hallgatnak volt az a három alkotás, amely a legjobb film, rendező, férfi és női főszereplő, valamint forgatókönyv díját is besöpörte.
A kor csak egy szám
Érdemes mazsolázni a korhoz kötődő rekordok között is. Az abszolút legfiatalabb Oscar-nyertes Shirley Temple volt hatévesen, ám ő az Academy Juvenile Award nevű, kimondottan ifjúsági díjat vihette haza, amely azóta meg is szűnt. A színészi kategóriák legifjabb jelöltje a nyolcéves Justin Henry (Kramer kontra Kramer) volt mellékszereplőként, győztes a tízesztendős Tatum O’Neal (Papírhold), szintén mellékszereplőként. A legjobb női főszereplő címére kilencévesen jelölték Quvenzhané Wallist (A messzi dél vadjai), de a legifjabb győztes ebben a versenyben Maree Matlin (Egy kisebb isten gyermekei) volt 21 esztendős korában. A legjobb férfi főszereplő díjára a kilencéves Jackie Cooper (Skippy) volt esélyes, de a legfiatalabb győztes Adrien Brody (A zongorista) lett 29 évesen.
Férfiaknál a legidősebb jelölt és győztes egyben Anthony Hopkins Az apával, ami a főszerepeket illeti, de mellékszereplőként Christopher Plummer (A világ összes pénze) 88 évesen kapott jelölést. A hölgyek közül Emmanuelle Rivát (Szerelem) 85 évesen jelölték, nyerni Jessica Tandy (Miss Daisy sofőrje) 80 évesen tudott. Ha azonban nemcsak a színészi, hanem minden kompetitív kategóriát nézünk, férfiakét és nőként egyaránt, akkor John Williams (Indiana Jones és a sors tárcsája) most 92 évesen szerepel a jelöltek közt mint zeneszerző, James Ivory (Szólíts a neveden) pedig a 2018-as gálán 89 évesen lett díjazott adaptált forgatókönyvével.
Tippeld meg, kik lesznek idén a befutók:
Giga-galériánkban pedig megnézheted az eddigi összes győztest a legjobb film kategóriából:
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.