Promóció
Zseniális imázsfilmmel csábítja Norvégia a turistákat


Iróniával teli videójuk úgy vonzza az utazókat Oslóba, hogy közben nem is javasolják, hogy odamenjenek.
A mai világban kis túlzással bármikor bárhová elutazhatunk, számos országba még csak útlevélre sincs szükség, és persze a repjegy is olcsó. Éppen ezért viszont nehezebb kiemelkedniük a tömegből a célpontoknak, mindenképpen ki kell találniuk valami frappánsat, újszerűt, ha magukhoz szeretnék csábítani a turistákat. Tavaly például a svédek kampányoltak azzal, hogy ne keverje őket senki Svájccal.
Itt lehet megnézni a videót:
Most egy másik észak-európai ország, Norvégia járatta csúcsra az iróniát, méghozzá a VisitOSLO marketingügynökség készített rendhagyó reklámfilmet a norvég főváros számára. Ebben egy Halfdan nevű férfi (akit igazából Bendik Aunan) a főszereplő, ő értetlenkedik folyton azon, hogy vajon miért lehet olyan népszerű Oslo, ő maga biztosan nem menne oda, ha nem ott élne.
Íme, a reklámfilm:
Ezekkel az ironikus megjegyzésekkel persze valójában Oslo vonzerejére világít rá, hiszen kiderül, hogy a város könnyedén bejárható akár gyalog is, barátságos, a múzeumokban vagy éppen az éttermekben sem kell folyton várakozni, hogy bejussunk, és a környezet is mesébe illő. Miközben a narratíva az, hogy ugyan már, ki akarja mindezt, a nézőben szépen lassan felépül a vágy, hogy meglátogassa a várost.
Az ügynökség egyik marketingmenedzsere elmondta, az önirónia oly jellemző a norvégokra, ám ennek ellenére is bátor vállalkozás volt erre építeni egy globális kampányt. Szerinte Oslo jelentős változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, értékei azonban sokak előtt rejtve maradnak. Szakértők szerint egyébként a film vonzereje az önazonosság, az utazók ugyanis szeretnek érzelmileg is azonosulni az úti céljukkal. A hírek szerint működik is a dolog, ugyanis megnőtt az érdeklődés Norvégia iránt.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







