Otthon

Kép
Otthon

Ha ezt tapasztalod egy Airbnb-lakásban, jobb, ha odébbállsz

Egy hivatásos takarító árulta el, milyen jelekre kell figyelni, hogy kiderüljön, tényleg tiszta-e a kibérelt lakás.

Kép
Otthon

Ezekben a városokban élnek a világ leggazdagabbjai

Alig négyszázezer ember tudhat magáénak legalább 10 milliárd forintnyi nettó vagyont. Nekik is megvannak a kedvenc városaik.

Kép
Otthon

Tévedésből kilőtték az olasz kisváros barátságos medvéjét

Amolyan helyi látványosság volt a medve, amely a kormányzó szerint senkire nem jelentett veszélyt.

Kép
Otthon

Kamerarendszert és riasztót is okosít a Yale

Kül- és beltéri kamerákkal, videós csengővel tenné biztonságosabbá az európai otthonokat a Yale.

Kép
Otthon

Húszmilliónyi értéket talált, amikor új lakását takarította

A kínai nőt nagyon meglepte, hogy ilyesmit tartogatott frissen kibérelt otthona, de mindent visszajuttatna a jogos tulajdonosnak.

Kép
Otthon

Százezres okosváros épül Ománban

A fővárostól, Maszkattól nyugatra fekszik majd az új település, ahol az épített környezet elemei kommunikálnak majd egymással.

Kép
Otthon

Fizetnél 1,5 millió forintot egy ajtóért, csak mert "okos"?

A Masonite M-PWR esetében ráadásul ez még csak az alapár.

Kép
Otthon

Saját partszakasz és borospince jár a 6 milliárdos villához

Ennyi pénzért mondjuk elvárható, hogy legyen minden, de a 75 ezer literes akvárium még ezen a szinten is elég különleges.

Kép
Otthon

Itt született James Bond – 007-es vakáció Jamaicán

Ian Fleming a karibi szigeten alkotta meg a leghíresebb titkos ügynököt, most a Goldeneye várja itt a James Bond-rajongó nyaralókat.

Kép
Otthon

Nemcsak megvenni, fenntartani is drága a luxusvillákat

Egy ingatlankezelési és személyzetközvetítési szolgáltatásokat nyújtó cég világított rá, hogy csak a dolgozók bére több száz milliót emészt fel évente.

Kép
Otthon

Saját tavat akart, milliárdos büntetést szedett össze Neymar

A brazilok világklasszis futballistája sem engedhet meg magának bármit. Környezetvédelmi előírásokat szegett meg a tavával.

Kép
Otthon

Komplett települést építenek fából a svédek

Stockholm déli részén húznak fel egy várost a városban, a megszokott építőanyagokénál sokkal kisebb környezetterheléssel.

Kép
Otthon

Szinte lemásolták a Fehér Házat, most bárki beköltözhet

Persze nem teljesen pontos és tökéletes a másolat, de ennél közelebb nem kerülhetünk a Fehér Házhoz - amíg nem választanak elnökké.

Kép
Otthon

Okos madáretető, a lusta természetfotósok álma

A Bird Buddy nemcsak kiszolgálja a madarakat, hanem fel is ismeri, sőt le is fényképezi őket.

Kép
Otthon

Hollywood is szereti, valaki most megvette a szellemvárost

A kaliforniai Eagle Mountain egykor bányásztelepülés volt, majd elnéptelenedett. Börtönvárosként született újjá, de csak átmenetileg.

Kép
Otthon

Egy év után máris szabadulna luxusotthonától Drake

A kanadai rapper tavaly fizetett 75 millió dollárt a Beverly Hills-i villáért, most vastagon nyerhet rajta.

Kép
Otthon

Úgy vásároljuk a klímákat, mintha nem lenne holnap

Az elmúlt két évben megduplázódott a piac, a támogatások és az orosz-ukrán háború adott nagy lendületet.

Kép
Otthon

Csodás vidéki birtok is jár Freddy Mercury koi pontyaihoz

A Blueys Farmhouse hatalmas telken fekszik, maga a lakótér is közel 600 négyzetméter.

Kép
Otthon

Eladó a sziget, ahol Agatha Christie alkotott

A népszerű krimiíró, Agatha Christie Burgh Islanden vetett papírra kettőt is legismertebb művei közül.

Kép
Otthon

50 autós garázs is jár a 3 milliárdot érő villához

A toszkán stílusú luxusotthon autóbolondoknak különösen ajánlott, csak a garázsa bő 800 négyzetméter. Műhely is van.

Kép
Otthon

Állatmenhelyeknek rendez gyűjtést a Spar

Állateledelt és tisztítószereket gyűjtenek a hétvégén az Interspar hipermarketekben.

Kép
Otthon

Mi kell a több mély alváshoz?

Ébredj fel kipihentebben

Kép
Otthon

Te milyen gyakran cseréled a fogkefédet?

Fogadjunk, hogy nem elég sűrűn

Kép
Otthon

Egyszerű, de méregdrága Bradley Cooper venice-i háza

Az Oscar-jelölt amerikai színész 2004-ben vette a Venice Beach-től pár percre fekvő ingatlant, most bő 800 millióért adná el.

Kép
Otthon

Kiadja madridi luxusotthonát Cristiano Ronaldo

Közel négymillió forintnyi bérleti díj nem kevés, de biztosan lesz olyan rajongó, aki szívesen kifizeti.

Kép
Otthon

Méregdrágák a II. Erzsébet koronázásáról származó székek

Hetvenéves bársonyszékekről van szó, 14 millióba kerül két darab.

Előző oldal
Következő oldal