Promóció
Ennyi ideig lenne szabad használnod egy óvszert


Nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy egy kondom több együttlétet is kibír. A percekről kell beszélni.
Azt már nyilván mindenki tudja, hogy a gumi óvszer nemcsak a nem kívánt terhességek elkerülésében segít, hanem a szexuális úton terjedő betegségektől is megvéd. Arról viszont már ritkábban esik szó, hogy egy-egy kondom mennyi ideig használható. Oké, az magától értetődő, hogy aktus után megy a szemétbe, és nem kísérletezünk vele a következő együttlétnél – de vajon meddig biztonságos az a gumi?
A Lloyds Pharmacy online doktora, dr. Bhavini Shah szerint egyáltalán nem szabad annyival elrendezni a kérdést, hogy az akció elején felhúzzuk az óvszert, majd dolgunk végeztével iktatjuk. A szakember szerint a behatolással járó aktusok során 30 perc után mindenképpen le kellene cserélnünk a kondomot, azt ugyanis a súrlódás olyan szinten elgyengíti ennyi idő alatt, hogy drasztikusan megnő a kilyukadás kockázata.
Azt mondja, ennél rövidebb hancúrozás esetén nem kell aggódni, de ha nagyon kitartóak vagyunk, akkor már figyelembe kell venni az anyag elhasználódását. Nyilván minden aktus más és más, a súrlódás pedig értelemszerűen az intenzitástól is függ. Dr. Shah hozzáteszi, ha ugyan fél órán belül maradunk, de aztán egy második menethez is kedvünk támad, semmiképpen se a már előzőleg használt védőfelszerelésben induljunk neki.
Az orvos leszögezte továbbá, hogy nem okos dolog egyszerre kettőt is felhúzni, még ha az jó ötletnek is tűnik. A dupla óvszer ugyanis nem jelent automatikusan dupla védelmet, sőt: mivel ezek egymáshoz is dörzsölődnek szerelmeskedés közben, megnő a kilyukadás rizikója. Figyelni kell továbbá arra is, hogy a szenvedélyes pillanatokban is körültekintően bontsuk fel a kondomot, nehogy a nagy izgalomban már ekkor megsértsük. Szintén lényeges – és ezt már vásárláskor megtehetjük –, hogy csekkoljuk a CE-jelzés meglétét a csomagoláson (legalábbis Európában), illetve a lejárati időt.
(forrás: Metro)

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







