Ozzy elárulta, ki volt a legjobb gitáros, akivel valaha játszott

Ozzy Osbourne
Forrás: Ilya S. Savenok/Getty Images

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A név talán nem sokakat fog meglepni.

A 75 éves Ozzy Osbourne a rockzene élő legendája, amit persze nem csupán zenei teljesítményének, hanem emlékezetes megnyilvánulásainak is köszönhet. A Black Sabbath alapító tagja, de szólóban is maradandót alkotott. Most pedig Billy Idol gitárosával, Billy Morrisonnal beszélgetett a The Madhouse Chronicles című podcastban, ahol azt is elárulta, kit tart minden idők legjobb gitárosának azok közül, akikkel együtt játszott.

Teljesen egyértelmű volt a választása: azt a Tony Iommit nevezte meg, aki hozzá hasonlóan alapítóként vett részt a Black Sabbath formálódásában, és a Rock and Roll Hall of Fame-nek is tagja. Úgy fogalmazott: „A Black Sabbath-tal az a helyzet, hogy az utcáról jöttünk, és tudtuk a dolgunkat. Tony Iommi pedig kicseszettül a legjobb gitáros, akivel valaha együtt játszottam.”

Elmondta, hogy az évek során többször is játszotta a zenekar nagy slágereit másokkal, így például a Paranoidot, a Children of the Grave-et vagy a War Pigs címűt. De soha nem volt ugyanaz a hatás, mint amikor Iommival együtt álltak a színpadon. Persze mindenki ismeri a dallamot, azt játssza, amit kell, de az soha nem lesz ugyanolyan.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Stílus

Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak

Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!

Kép
Jármű

Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint

A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.

Kép
Szórakozás

Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért

Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.

Kép
Életmód

Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint

Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.

Kép
Jármű

Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja

Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.

Kép
Stílus

Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger

Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!