Miért nem ér fel a csúcsra a Paris Saint-Germain?

Több mint egymilliárd fontot költött átigazolásokra az elmúlt tíz évben a Paris Saint-Germain. Náluk játszik a világ két legdrágább játékosa. Kisebb megingásokkal, de viszonylag egyértelműen uralják a francia bajnokságot. Az viszont nagyon nem akar összejönni nekik, amiért a Qatar Sports Investments 2011 óta aranyozott talicskákkal tolja a pénzt a klubba: a Bajnokok Ligája megnyerése.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Hagyományok. Hol vannak a hagyományok?

Franciaország legnagyobb derbije az Olympique Marseille és a Paris Saint-Germain meccse, a Le Classique. Az OM-et 1899-ben alapították, míg a PSG-t… 1970-ben. Oké, nyilván ennél régebbre is vissza lehet vezetni a történetüket, mivel két másik együttes összeolvadásával alakultak meg. Az egy évvel idősebb Paris FC és az 1904-ben létrehozott Stade Saint-Germain bútorozott össze, de előbbi elég hamar beadta a válókeresetet – amúgy ők ma is léteznek, a Ligue 2-ben játszanak.

forrás: Franck Seguin / Corbis / VCG / Getty Images

PSG szurkolók egy Marseille elleni derbin, még 2000-ben

Szóval 1970 nem volt olyan nagyon régen, legalábbis a tradicionális európai topklubok megalakulásához mérve. Azért így sem említeném egy lapon őket a Puskás Akadémiával, ami a hagyományokat és a múltat illeti. A hazai kupasorozatokban már elég sokat nyertek a nyolcvanas évektől kezdődően, az első bajnoki címet az 1985-86-os idény hozta el. Olyan nagyszerű futballistáik voltak akkoriban, mint a válogatott kapus, Joël Bats, a vele együtt Európa-bajnok Dominique Rochetau és a csapatkapitány Luis Fernandez.

A következő aranyérmet rendesen kiböjtölték, 1993-94-ben mások mellett Bernard Lamával, Paul Le Guennel, David Ginolával, légiósok közt a brazil Raíval és az első és máig egyetlen afrikai aranylabdással, a libériai George Weah-vel nyertek. Rá egy évre a Kupagyőztesek Európa-kupáját hódították el, immár Youri Djorkaeff-fel a soraikban, Luis Fernandez vezetőedzőként irányította a párizsiakat. Ez a győzelem azért jelent nagyon sokat, mert a Marseille 1993-as Bajnokok Ligája-elsősége mellett ez a francia csapatok egyetlen nagy európai trófeája – és most az Intertotó-kupáktól nyugodtan tekintsünk el. Ezután viszont Párizsban egyetlen dolog következett: a hosszú és nagy csönd, néhány hazai kupagyőzelemmel megtűzdelve.

forrás: Gary Prior / Allsport / Getty Images

David Ginola egy BL-meccsen a Dinamo Kijev ellen, 1995-ben

Mekkora játékosok!

Azt azért így sem lehet mondani, hogy az utolsó nemzetközi siker és katari hatalomátvétel között kizárólag kutyaütők botladoztak volna a Parc des Princes stadionban. Már csak azért sem vagyok hajlandó semmilyen körülmények között múlt nélkülinek nevezni a PSG-t – noha véletlenül sem szurkolok nekik – mert ők hozták Európába Ronaldinhót 2001-ben. Rá egy évre már olyan szabadrúgásgólt akasztott a vébén David Seamannek, hogy állítólag azóta is vannak még állak az Ecopa stadion lelátójának talaján.

Rajta kívül olyan zsenik fordultak még meg Párizsban ezekben az években, mint a brazil Leonardo, sokak kedvenc cselgépe, a nigériai Jay-Jay Okocha, a portugálok akkori legeredményesebb csatára, Pauleta, az egykori milanos Marco Simone, és itt vezetett le a Galaktikusként emlegetett Real Madrid, majd a Chelsea korábbi motorja, Claude Makélélé.

forrás: Eddy Lemaistre / Corbis / Getty Images

Claude Makélélé itt már PSG-mezben, pályafutása vége felé

A kupagyőzelmeket persze nem szabad elbagatellizálni, de az európai topfutballban viszonylag általános, hogy a nagy csapatok inkább a bajnokságra és a nemzetközi küzdelmekre koncentrálnak. Márpedig ezeken a frontokon sok öröm nem jutott a szurkolóknak, az ezredfordulón a Monaco, később a Lyon mögött lettek másodikok, ám 2008-ban már épp csak megmenekültek a kieséstől.

Megváltásként jött az arab pénzeső

Ezek után nem csoda, hogy rengetegen pezsgőt pukkantottak a hírre, hogy katari befektetők veszik át a csapatot, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy Európa csúcsáig meg se álljanak. Mégis, milyen felfoghatatlan változás ez ahhoz képest, hogy fennállása első éveiben a PSG a szurkolók, a mintegy húszezer klubtag tulajdonában volt.
És ha már a pénzeszsák kinyílt, indult a nagy bevásárlás is. Kezdésnek jött Javier Pastore, Thiago Motta, Jérémy Ménez, Blaise Matuidi, Mohamed Sissoko. Egy évvel később erre is ráemeltek Thiago Silvával, Ezequiel Lavezzivel, Zlatan Ibrahimoviccsal, Marco Verrattival. Elcsábították az akkor már leszálló ágban lévő David Beckhamet is. A kiadott összegek is mind emelkedtek, mert míg az átvétel utáni első szezon csúcsigazolása 40 millió euró körüli összeggel volt Pastore, addig 2013-14-ben Edinson Cavani közel 65 millióért érkezett (a Transfermarkt adatai). Ő mondjuk meg is érte a befektetést, a közelmúltig gólrekordere volt a csapatnak.

forrás: Marc Piasecki / Getty Images

Zlatan Ibrahimovic mindenhol képes felforralni a levegőt maga körül. És a játéka is lenyűgöző

A következő esztendőkben a védelmet David Luizzal, Layvin Kurzawával, a támadószekciót Ángel Di Mariával erősítették. Majd jött 2017, és végképp elszabadultak az eurók: Neymarért világcsúcsot jelentő 222 milliót csengettek ki a Barcelonának, 2018-ban a Monaco bankszámláját tömték ki 180 millió euróval Kylian Mbappéért cserébe, ma is az övék tehát a két legdrágább klubváltás a focitörténelemben. Rajtuk kívül sem aprópénzzel és üveggolyókkal dobálóztak, de például minden idők egyik legjobb kapusa, az olasz Gianluigi Buffon ingyen írt alá, ahogy válogatottbeli utódja, az Európa-bajnok Gianluigi Donnarumma is – utóbbi srácnál sokat nyomhatott latba a csillagászati fizetés, amiért főleg ex-klubja, az AC Milan szurkolói szívesen becézik Dollárrummának.

Nehéz lenne azt mondani, hogy semmilyen eredményt nem hozott a költekezés, hiszen 2011 óta nyolc bajnoki címet nyertek, idén meglehet a kilencedik, négyszer pedig behúzták a hazai mesternégyest is, azaz a Ligue 1 mellett a hazai kupát, ligakupát és szuperkupát is hazavitték. De a BL csak nem jött össze, Neymar ide, Mbappé oda, hétszeres aranylabdás Lionel Messi amoda.

forrás: Jean Catuffe / Getty Images

Kylian Mbappé a klubtörténet legeredményesebb góllövője

Hol a hiba?

A cikk apropója elsősorban, hogy az idei Bajnokok Ligája-kiírásból is kizúgtak, nem is akárhogyan. Már a csoportból is csak második helyen mentek tovább a jóval kisebb költségvetésből gazdálkodó, játékoskeretét tekintve is kevésbé meggyőző Benfica mögött. A nyolcaddöntőben pedig a Bayern München szúrt oda, ahol a legjobban fáj: a 3-0-s összesítés két gólját is ex-PSG-s rúgta: Kingsley Coman és Jean-Eric Maxim Choupo-Moting. Utóbbiért soha az életben senki nem fizetett átigazolási díjat, Párizsból 2020-ban engedték el tök ingyen Münchenbe. Ahogy Comant 2014-ben a Juventushoz. És ha már Coman: a PSG egyetlen egyszer jutott a BL döntőjébe, na vajon kinek a góljával kaptak ki a Bayerntől?

forrás: Manu Fernandez / Pool / Getty Images

Kingsley Coman befejeli a Bayern München győztes gólját a PSG elleni BL-döntőben, 2020-ban

Ennek a nemzetközi sikertelenségnek nehéz lenne megmondani az okát. Gondolhatnánk azt, hogy ugyanabba a hibába estek, mint a kétezres években a Real Madrid, ahol olyan lendülettel építették minden idők leg-leg-leg csapatát, hogy közben elfeledkeztek arról, mennyire fontosak a modern labdarúgásban az olyan szürke vízhordók, amilyen a már említett Makélélé volt. Mert lehet neked Figót, Zidane-od, Beckhamed, Ronaldód és Raúlod egyszerre, ha nincs a középpályán olyan szűrő, aki soha nem nyer Aranylabdát, de még azelőtt megfojtja az ellenfél támadását, hogy az elkezdődhetett volna. José Mourinho a Chelsea-nél nagyon jól megmutatta, hogy úgy is lehet a világ összes pénzéből csapatot építeni, hogy észben tartjuk ezt. Pont Makélélé volt az illusztrációja. De nem, valójában a Paris Saint-Germainnél aligha ez a hiba, nincsenek híján brusztolós, küzdős futballistáknak sem az extraklasszisok mellett.

Akkor vajon a sztárok oltják ki egymást? Emlékezhetünk, a kétezres évek angol válogatottjának papíron olyan bitang középpályája volt Frank Lamparddal és Steven Gerrarddal, amilyet bárki elfogadott volna, csak éppen együtt nem ment neki szinte soha igazán jól. Érzésem szerint a PSG-nél nem ez a helyzet, idén például minden sorozatot egybevetve Mbappé 30, Messi és Neymar 18-18 gólnál jár, hárman együtt 36 gólpasszig is eljutottak.

Akkor az edzőkkel lenne a baj? Több helyen olvastam már arról, hogy egyes szakértők szerint – mint az ex-liverpooli és madridi szélső, Steve McManaman – a mostani menedzser, Christophe Galtier lassan kezdhet csomagolni, a jövő évet már nem Párizsban kezdi. Neki amúgy ez az első szezonja, és a katari éra hatodik vezetőedzője a klubnál, eddig csak francia csapatokat edzett. Talán nem elég dörzsölt. Másfél év jutott elődjének, a Tottanhamnél istenített Mauricio Pochettinónak. A német Thomas Tuchel ahogy elment tőlük, máris BL-t nyert a Chelsea-vel, ahogy az olasz Carlo Ancelotti is a Real Madriddal (neki pont volt is már kettő még a Milannal). Ez aligha edzőprobléma.

forrás: Gonzalo Arroyo Moreno / Getty Images

Carlo Ancelotti napjaink egyik legjobb futballedzője. Ő az első és eddig egyetlen négyszeres Bajnokok Ligája-győztes

Van megoldás?

Szintén McManaman taglalta a BT Sportnak adott interjújában, hogy oké, szép dolog, ha ennyi világsztár játszik együtt, de Messi bármekkora zseni is, már 35 éves, Neymar sérülékeny. Azt már nyugodtan hozzátehetjük mi is, hogy márpedig a BL-ben sok mindennek kell egyszerre klappolnia, főleg az egyenes kieséses szakaszban. A bajnokságban át tudsz vészelni néhány hetet a legjobbjaid nélkül, de amikor a topcsapatok ellen két meccs dönt, mindennek a helyén kell lennie.

Megoldást talán az jelenthetne - de nyilván nem mi fogjuk megmondani a tutit, van ott épp elég magasan képzett szakember -, ha a sikert nem mindenáron a legnagyobb nevekkel akarnák elérni. Nagyon színvonalas akadémiával rendelkeznek, ahonnan tehetséges fiatalok kerülnek ki. A már említett Kingsley Coman nagyon jó példa erre, noha őt nevelőegyesülete mellett a Juventus is elkótyavetyélte. Vagy mondjuk a kapusposzt: Gigi Donnarumma vitán felül kiváló képességekkel rendelkezik, de valóban égető szükség volt-e rá, ha saját nevelésként ott lett volna az a Mike Maignan, aki a Lille-ben már bizonyított, ma pedig éppen az olasz kollégájának utódjaként védi az AC Milan kapuját. A szurkolók imádják. Hol kezdte vajon a Lipcse csatára, Christopher Nkunku, akit egy sor sztárcsapat akar, állítólag a Chelsea-hez megy? Igen, Párizsban. Nyilván meg lehet toldani az egész projektet pár Mbappé vagy Neymar-féle igazolással, de talán egy hazai maggal lehetne olyan új identitást adni a PSG-nek, ami ha nem is azonnal, de okos építkezéssel és egy ehhez illően kiválasztott edzővel eredményre vezethet.

forrás: Mike Egerton / EMPICS / Getty Images

Mike Maignan PSG-nevelés, de a felnőttek közt soha nem mutatkozott be

Vagyis a lényeg az lenne, hogy a játékosok a klubért is tudjanak küzdeni, ne csak egyéni csúcsokat hajszoljanak, vagy próbálják eladni magukat nagyobb, erősebb bajnokságokba. Adja is magát a rossz példa, hisz amikor tavaly Mbappé meghosszabbította a szerződését a klubbal, kiszivárogtak az olyan részletek, miszerint a fiatal franciának állítólag beleszólása van az operatív működésbe. Magyarul a sportigazgató, az edző kiválasztásába, az átigazolási politikába. Ez teljesen megengedhetetlen, mert bár segít még pár évig megtartani az adott játékost, hosszabb távon rendkívül káros az öltözői hangulatra nézve – meg persze az eredményekre is. És nem azért, mert Mbappé nem rúg elég gólt – látjuk, hogy rúg.

Hanem azért, mert a keret kialakításába ideális esetben sem játékosnak, sem az elnöknek nem kellene beleszólnia, azt a vezetőedző és a sportigazgató közös feladata kidolgozni. Ahogy azt sem a futballistának kell eldöntenie, milyen stratégiát válasszanak a következő ellenféllel szemben. El lehet képzelni annak az edzőnek a tekintélyét bárki előtt, akit felülbírálnak a focistái. Még ha persze mindezt nem is lehet készpénznek venni, természetesen a szerződések részletei nem nyilvánosak.

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!