Jármű
Vajon mit és hol esznek a sportolók a párizsi olimpián?


A táplálkozásnak hatalmas szerepe van a sportolók felkészülésében, de vajon mit kínálnak a szervezők?
A párizsi olimpia első napjaiban olyan panaszokat lehetett hallani a nemzetközi sajtóban, hogy a sportolókat kiszolgáló éttermekben kevésnek bizonyult a steak, a britek pedig belefutottak nyers húsba is, ezért inkább saját szakácsokat utaztattak a francia fővárosba, mások pedig simán csak egyéb helyeket kerestek fel, hogy ebédeljenek vagy vacsorázzanak. De vajon hol és mit ehet az a mintegy tizenötezer atléta, aki az érmekért verseng ezekben a hetekben?
Az olimpiai falu a Saint-Denis, Saint Ouen és L'Île-Saint-Denis által körülhatárolt területen helyezkedik el. A szervezők itt egy hatalmas étteremkomplexumot is kialakítottak, amelyet hat egységre tagolhatunk. Úgy 4300 négyzetméteren válogathatnak az olimpikonok ízlésük szerint, a hatból két egység kimondottan a helyi specialitásokra, a francia konyhára fókuszál, kettő a világ minden tájának gasztronómiájából szemezgetve állítja össze menüjét, egy úgynevezett halal táplálkozásra ad lehetőséget, vagyis olyan fogásokat kínál, amelyeket az iszlám vallás szerint is szabad fogyasztani, és egy pedig ázsiai ízekkel várja a verseny előtt vagy után megéhező élsportolókat. Naponta összesen 60 ezer adag étel készül.
A megnyitó óta több olimpikon is saját közösségi csatornáin számolt be tapasztalatairól, így kiderült például, hogy a világkonyha-szekcióban igen finom ételeket lehet fogyasztani, de kinek-kinek saját ízlése szerint szüksége lehet némi plusz fűszerezésre. Friss gyümölcsök, joghurtok, tejtermékek és meleg ételek egyaránt rendelkezésre állnak, még pékség is akad, de bizony előfordul, hogy hosszas sorba állásra kényszerülnek a sportemberek, időnként zsúfoltak az étkezdék.
A teljes étkeztetést egyébként a Sodexo Live felügyeli, és a kezdeti panaszokra igyekeztek gyorsan reagálni. Egyébként – mivel a világ legnagyobb sporteseményéről van szó – természetesen számos szempontot figyelembe vettek a menük összeállításakor, így a tápérték és a fenntarthatóság mellett az egyes nemzetek olimpiai delegációinak igényeivel is számoltak. Közben nyilván a francia konyha népszerűségét is próbálják még tovább növelni.
Nyilván ezek mellett nemcsak a brit csapat, hanem más országok küldöttségei is gondoskodnak hazai ízekről, akár szakácsokat, akár konkrétan élelmiszereket vittek magukkal. Alkoholt viszont nem mindenkinek szabad fogyasztani, például az amerikaiak kifejezetten tiltják ezt az olimpikonjaiknak, hogy mindvégig élesek maradhassanak. Az édességek viszont beleférnek olykor, az egyik sláger például a csokidarabos muffin.
(forrás: People; a borítóképen Thomas Bach, a NOB elnöke tart kóstolót egy salátabárban az olimpiai faluban)

Jármű
8+1 forradalmi Mercedes, ami megváltoztatta az autózásról alkotott képünket

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A Volvókba érkezik meg elsőként a Google-féle Gemini
Azt mondják, ez majd annyira enyhíti a kognitív terhelést, hogy a sofőrök sokkal jobban oda tudnak figyelni a vezetésre.
Retró klasszikusok érkeznek az Xbox Game Passra
Ötven régi nagy kedvencünk valamelyest felújítva válik felhőn keresztül is játszhatóvá.
Vagány Tag Heuerek ikonikus autóversenyekhez
Ezen a hétvégén rendezik a Formula–1-es Monacói Nagydíjat és az Indy 500-at is, a Tag Heuer három karórával készült az alkalomra.
Frank Sinatra ajándéka volt ez az elfeledett autóritkaság
A legendás színész-énekes akkori feleségét, Ava Gardnert lepte meg. De milyen autóval is?
Megkapta első személyre szabott cipőjét Vinícius Jr.
A Real Madrid brazil sztárja exkluzív Nike Mercurial Player Editiont kapott, amivel eddigi pályafutását ismerik el.
Szinte biztos, hogy érkezik az Xbox kézi konzol
Már csak az a kérdés, sikeres lehet-e egy ennyire telített piacon a Microsoft handheldje?