Promóció
Pharrell Williams lesz a Louis Vuitton kreatívigazgatója

A 2021-ben tragikusan fiatalon elhunyt Virgil Abloh utóda lesz a pozícióban.
Kétségkívül zenészként ismerik a legtöbben Pharrell Williamst, azonban a népszerű rapper-énekes-producer egészen más területeken is otthonosan mozog. Mivel elég gyakran látni extravagáns öltözékben, nem meglepő módon a divat az egyik nagy szerelem a zene mellett, olyannyira, hogy az iparág több neves szereplőjével fogott már közös projektbe. 2008-ban például a Louis Vuitton számára tervezett szemüveg- és ékszerkollekciót, igaz, nem teljesen egyedül, hanem társdizájnerként. Úgy fest, meglehetősen elégedettek lehettek alkotásaival, most ugyanis szorosabbra fűzik vele a kapcsolatot.
A divatház közleménye szerint ugyanis ő lesz a férfidivatért felelős kreatívigazgató. Ebben a pozícióban lényegében a 2021-ben hosszú betegség után, tragikusan fiatalon elhunyt Virgil Abloh örökébe lép. Abloh pályája elején Kanye Westtel kezdett gyakornokoskodni a Fendinél, majd Kanye az ő segítségével dobta piacra első kollekcióját. Saját vállalkozásokba is fogott, majd 2018-ban nevezték ki a Louis Vuitton férfirészlegének vezetőjévé.
Természetesen Abloh halála után szinte azonnal beindultak a találgatások, hogy ki lehet az utódja a francia divatóriásnál, talán sokakat meg is lepett Pharrell Williams szerződtetése. Az viszont egyértelmű, hogy nem ismeretlen számára ez a világ, szeret kitűnni a tömegből, szeret különleges ruhadarabokat és kiegészítőket felölteni. Elég, ha csak a 2014-es Grammy-gálán viselt óriási barna kalapra vagy a Tiffany napszemüvegére gondolni.
Az viszont még kérdéses, hogyan működik majd a kémia közte és a jövőre már 170 éves cég között. Mindenesetre a fogadtatása egyelőre elég jónak tűnik, biztosan nagy érdeklődés övezi majd az első divatbemutatókat, amelyeken már láthatunk valamit az együttműködésből. És bár a Louis Vuittonnak túl sok reklámra aligha van szüksége, azért egy tizenháromszoros Grammy-díjas és kétszeres Oscar-jelölt (az egyiket a Gru 2-ben elhangzó Happy című számért a legjobb eredeti filmzene kategóriában) művésznek a marketingértéke sem elhanyagolható.
CNN
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.