Promóció
Úgy fest, már nem jelent előnyt a sportban a piros szerelés

Ugyanaz a kutatócsoport állapította meg ezt, amely húsz éve az ellenkezőjét. Vagyis, hogy igenis számít, milyen színű mez van egy sportolón.
Chicago Bulls, Liverpool, Manchester United, Scuderia Ferrari, AC Milan – csak néhány olyan sikeres sportcsapat a sok közül, amelynek meghatározó színe a piros. Az évtizedek során többször is születtek olyan tanulmányok, amelyek azt mondták, bizonyos mértékig előnyt élveznek azok a sportolók, akik pirosban versenyeznek riválisaikkal. Ezt a tételt többnyire pszichológiai magyarázatokkal támasztották alá.
2005-ben a Durhami Egyetem két tudósa, Russell Hill és Robert Barton kimondottan olyan kontakt sportokat vizsgált meg, mint az ökölvívás, a taekwondo vagy a birkózás, ugyanis ezekben számos versenyen eleve a piros és a kék a két szemben álló fél színe. Pusztán statisztikai alapon közelítették meg a kérdést, és arra jutottak, a pirosak fölénye egyértelműen kimutatható. Most viszont újra nekifutottak a kérdésnek, és bizony változás történt.
Hill és Barton az 1996 és 2021 közötti összes olimpia, valamint a 2005 és 2021 közötti ökölvívó-világbajnokságok mintegy 6500 párharcának eredményét vette górcső alá. Ezek közül azokat vették figyelembe, ahol szorosan alakult a végkimenetel – ebben azért van logika, mert a teljesen egyértelmű, egyoldalú összecsapásoknál nyilván nem a szín, hanem a tudás, a felkészültség volt a döntő.
Végül a páros arra mutatott rá, hogy míg 2005 előtt 56 százalékban a piros mezesek nyerték ezeket a szoros csörtéket, addig 2020-ra lényegében eltűnt a különbség. Az összes meccs tekintetében 50,5, a kis különbségűek esetében 51,5 százalékra olvadt a piros fölény. Mindezek lehetséges okaként egyébként az időközben bevezetett szabályváltozásokat említették: az utóbbi években egyre több sportágban terjedt el valamilyen formában a videóbíró, vagy egyéb olyan technikai megoldás, ami a találatok számlálásában segíti a mérkőzésvezetőt. Így tehát a szubjektív, emberi tényező háttérbe szorult. Ilyet láthatunk például a taekwondóban. Mondjuk – és ezt már mi tesszük hozzá – ez alapján inkább azt hihetnénk, nem is az ellenfelet, inkább a bírót befolyásolták a versenyzők színei.
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.