1,2 millióért kelt el egy példány a Playboy első számából

Idén hetvenéves az újság, az első szám címlapján Marilyn Monroe szerepelt.
Régi, valamilyen szempontból különleges újságokért hajlamosak vagyonokat fizetni az emberek. A képregények kimondottan népszerűek, a Superman első száma tartja a rekordot 1,85 milliárd forinttal, de Pókember legelső feltűnését is 1,25 milliárdért pattintották el. A szórás persze az állapot függvényében elég nagy, idén 15 millió körül hirdettek egy Amazing Fantasyt, amelyben Pókember először megjelent, az már majdnem aprópénz.
Itt írtuk meg:
Most egy egészen más műfajban számolt be egy jelentősebb eladásról az Uncrate: 1,2 millió forintnak megfelelő pénzért cserélt gazdát a Playboy első számának egyik példánya. Ennek a kiadványnak a címlaplánya Marilyn Monroe volt, ám nem kifejezetten az újság számára fotózták, hanem jóval korábban egy naptár kedvéért, azokat a képeket vásárolta meg aztán Hugh Hefner, hogy minél nagyobb figyelmet irányítson a Playboyra.
A magazin aztán Hefner konyhájában készült el, és 1953 decemberében jelent meg, azaz kereken hetven évvel ezelőtt, és szinte azonnali siker lett. Önmagát ízléses, igényes erotikus újságként határozta meg, szemben a keményebb pornómagazinokkal. A meztelen képeken kívül tényleg érdekes és tartalmas cikkeket, interjúkat közöltek.
Az évek során hatalmas popkulturális jelentőséget vívott ki magának, és nagyon sok országban – így Magyarországon – is helyi kiadása jelent meg. Azonban a magyar változat 2020 elején megszűnt, nem sokkal később pedig a globális print változatot is elkaszálták, átállva a tisztán digitális formátumra.
Az első számból viszonylag sok példány kering még a gyűjtők között, időről időre feltűnnek aukciós oldalakon is. Akár százezer forint alatti árakon is rá lehet akadni, míg máskor több milliót kérnek el érte, függően attól, milyen állapotban maradt fenn.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!