Máris veszélyben a PS6 és az új Xbox megjelenése?

Már a láthatáron a PlayStation 6 és az új Xbox konzol is. Megjelenésük viszont az emelkedő RAM-árak miatt durván megcsúszhat!
Az idei évben is rengeteg örömöt tartogat számunkra a jelenlegi konzolgeneráció, hiszen az elkövetkező tizenkét hónapban számos potenciális csúcscím érkezik PS5-re és Xbox One-ra – mindenekelőtt a régóta várt GTA 6. Ennek ellenére sok rajongó már most a következő generáció megjelenését várja. Könnyen lehet azonban, hogy a PS6 és az új Xbox konzol jóval később érkezik, mint eddig gondoltuk. Ennek oka egy konkrét hardverkomponens.
Mikor jelenik meg a PS6 és az új Xbox konzol?
A PlayStation 6 és a következő Xbox konzol hivatalos bejelentése egyelőre még várat magára, ugyanakkor nyílt titok, hogy a Sony és a Microsoft már teljes gőzzel készül az új hardvergenerációra. Az elmúlt hónapokban több jel is felbukkant, amelyek szerint a PS6 vagy az új Xbox akár már 2027-ben is bemutatkozhatna. A várakozó rajongóknak azonban most komoly csalódással kell számolniuk.
Tom Henderson, az Insider Gaming iparági bennfentese szerint jelenleg erősen kérdéses, hogy az új konzolok valóban ebben az időablakban jelennek-e meg. A fő probléma az utóbbi időben drasztikusan megemelkedett memóriaárakban rejlik. Amennyiben a RAM piaca a közeljövőben nem normalizálódik, vagy legalább nem nyugszik meg, annak érezhető hatása lehet a PS6 és az új Xbox megjelenési terveire is. Utóbbiról a Microsoft korábbi nyilatkozatai alapján tudni lehet, hogy egy igazi csúcskategóriás gépnek szánják, amely értelemszerűen prémium hardverre épülne.
„Folyamatos egyeztetések zajlanak a legfelsőbb szinteken arról, hogy a RAM elérhetősége mit jelenthet a következő generáció számára. Információink szerint az egész iparág aggódik a memóriaellátás miatt (nem alaptalanul), illetve amiatt, hogy ez milyen hatással lehet a konzolok tömeggyártására versenyképes árakon. Ez nemcsak a következő generációt érinti, hanem azt is jelentheti, hogy 2026-ban további áremelésekre számíthatunk a jelenlegi konzolgeneráció esetében.”
A bennfentes szerint egy elhúzódó RAM-válság a már piacon lévő konzolokra – mint a PS5, az Xbox Series X/S és a Nintendo Switch 2 – is hatással lehet. Ilyen körülmények között ezek gyártási költségei is emelkednének, ami értelemszerűen magasabb fogyasztói árakat eredményezne.
(A cikk eredetileg a német pcgames.de oldalon jelent meg.)
A 2026-os év színe a Cloud Dancer! Íme, 10 darab, ami ennek az árnyalatnak a szellemében született
A Pantone 2026-os színválasztása sokakat meglepett!
10 ronda mozis bukás, amiért a színész vitte el a balhét
Ezernyi oka lehet annak, hogy egy film gyengén teljesít a mozipénztáraknál. Ezeknél a produkcióknál a sztárokból lett bűnbak.
Ha ezeket az apró változtatásokat kombinálod, meghosszabbíthatja az életed
Nem feltétlenül kell mindent drasztikusan átalakítani, ha egészségesebben akarunk élni.
Legendás focisták idézik fel a focivébé dicsőségét a Lego új szettjével
Roberto Carlos, Cafu, Iker Casillas, Sami Khedira és Marco Materazzi A FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos trófeája készlettel elevenítették fel karrierjük egyik ünnepi pillanatát.
Lehúzhatja a rolót a OnePlus okostelefon-márka
Beszámolók szerint az okostelefon-gyártó OnePlus az összeomlás küszöbére került. A vállalat állítólag olyan nehéz helyzetben van, hogy anyacége, az Oppo várhatóan a márka megszüntetését tervezi.
Egy kis jövőszorongás: kell félni az AI-tól? – TRÚMEN S03E08
A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen. De vajon mikor és mire használjuk?





