Promóció
Ősi tengeri szörny koponyája került elő Angliában


Egy 150 millió éves plioszaurusz maradványaira bukkantak a tudósok.
A plioszauruszok hatalmas, akár 15 méteresre is megnövő, felépítésükben kissé a krokodilokra emlékeztető tengeri hüllők voltak a jura és a kréta korban. Húsevőként halakkal és egyéb vízi élőlényekkel, mint például ichthyoszauruszokkal és más plezioszauruszokkal táplálkoztak, erőteljes állkapcsuk és sok éles foguk segítette őket ebben. Fosszíliáik szinte minden kontinens közelében kerültek már elő. Az elnevezés alatt nem egy konkrét fajt, hanem többféle állatot értünk.
Most a délnyugat-angliai Dorset megyében bukkantak hatalmas, igen jó állapotban fennmaradt koponyára. Mintegy két méter hosszú, és ebben a megkövesedett formában úgy egy tonnát nyom. A becslések szerint körülbelül 150 millió éves lehet, vagyis néhány millióval fiatalabb, mint az eddigi leletek. A kutatók még vizsgálják, de az sem kizárt, hogy egy új, a tudomány számára eddig ismeretlen fajhoz tartozik.
A koponya mintegy tizenegy méterrel a talajszint alatt volt beékelődve egy sziklafalba, kiszabadítani igazi kihívás volt, közben pedig az idővel is harcoltak, ha ugyanis a viharok erodálták volna a sziklát, könnyen a tengerbe mosódhatott volna a ritka lelet is. Eredetileg már 2022 tavaszán felfigyeltek rá, de nem ment gyorsan a felszínre hozatala. Az első észlelés után drónokkal mérték fel a pontos helyzetét, aztán háromhetes ásatások végén menekítették ki. A sérült részeket aprólékos munkával sikerült helyreállítani.
A lelet tulajdonságaiból egyértelműnek tűnik, hogy a tengerek akkori csúcsragadozójáról van szó, harapása kétszer erősebb lehetett a bordás krokodilokénál – pedig napjainkban azoké a legdurvább. A felfedezésről természetesen dokumentumfilm is készül Sir David Attenborough-val, a PBS csatorna február 14-én tűzi műsorra, és remélhetőleg idővel idehaza is látható lesz valahol.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
14 érdekesség a Mission: Impossible-filmekről, amiről talán nem is hallottál
Hamarosan utoljára hallhatjuk a sorozat védjegyévé vált "Amennyiben vállalja.."-kezdetű mondatot, de addig is mutatunk néhány kulisszatitkot az eddigi részekből.
Robert Pattinson a cannes-i filmfesztiválon úgy festett, mintha egy 2000-es évekbeli romkomból jött volna
Robert Pattinson egyébként egy nagyon jó kis réteges megjelenést rakott össze.
Ebben a menő Rolexben csípték el Tom Cruise-t a Mission: Impossible turnéján
A színész stílusához kiválóan illik ez a platina Daytona, aminek a másodlagos piacon is igen húzós ára van.
Nem tud öregedni: fény derült Cristiano Ronaldo biológiai korára
A portugál futballsztár negyvenévesen is magas szinten teljesít, a jelek szerint pedig a szervezete nagyon is bírja.
Ilyen futurisztikus Škodát még nem láttunk
A kerekek száma kicsivel kevesebb annál, amit az utóbbi időben megszokhattunk tőlük.
Joaquin Phoenix egy igazi klasszikus sportcipőt választott a cannes-i filmfesztiválra
Joaquin Phoenix abszolút egyszerűre vette a formát, de a képlet így is működött.