Promóció
Lakókocsi, kimondottan villanyautókhoz

A kaliforniai Polydrops lakókocsija áramvonalas és rendkívül könnyű, hogy szinte bármivel lehessen vontatni, és ne zabálja gyorsan az elektromos autók hatótávolságát.
A kaliforniai Polydrops kimondottan elektromos autókhoz készített lakókocsit P19 Shorty néven. A korábbi P17 modelljük lekönnyített, leegyszerűsített változatáról van szó, amely kisebb, könnyebb és áramvonalasabb. Éppen ettől válik elektromos autóssá, hiszen nem az amerikai piacon népszerű, 3,5 tonnánál is nehezebb óriási lakókocsiról van szó, hanem egy akkoráról, amelyhez még SUV sem kell, hanem akár egy Tesla Model 3 mögé is oda lehet akasztani.
A korábbi, P17-es modelljüknél kevésbé merész a formája, nem annyira szögletes, jobban hasonlít a hagyományos, csepp alakú lakókocsikhoz, viszont ezzel a látványos P17-nél 70 százalékkal kisebb a légellenállása, így kevésbé zabálja az autó hatótávolságát.

Ahogyan a neve is elárulja, a P19 Shorty a cég legkisebb modellje 158 centi magas, 192 centi széles és 3,5 méter hosszú. A súlyából és az árából azzal tudtak faragni, hogy kihagyták belőle a 12 kWh-s akkupakkot, tehát ez nem egy offgrid lakókocsi, hanem igényi a kiépített kempinget, ahol rá lehet csatlakoztatni a hálózatra. Így viszont csak 300 kilót nyom, ami kb. a fele a korábbi modelleknek, ezért van az, hogy a P19 Shorty lényegében bármivel vontatható.
A kabinban két felnőtt számára megfelelő méretű ágy található, de átalakítható munkaállomássá is. Három tárolót helyeztek el benne, valamint több konnektorkiállást is kialakítottak. Külön csomagtartó, konyha és vizesblokk nincs - ezek nem fértek bele a minimalista kialakításba.

A Polydrops P19 Shorty nagyjából négymillió forintos árában
bőven benne van a kaliforniai gyártás és a hipszterség felára, ráadásul aki pontosan ilyenre vágyna, annak a tengerentúli szállítást is bele kell kalkulálnia. Gyanítom, hogy nem sokat fognak eladni az európai piacra (és nem csak a 110V-os elektromos rendszer miatt), hiszen egy tetszőleges alvázra ennél olcsóbban is megépíthető, illetve a szolgáltatásai nem sokban térnek el egy jobb tetősátorétól - viszont a forgalomba helyezése, tárolása, műszakiztatása, karbantartása lényegesen több macerával jár.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.