Promóció
Szitává lyuggatott Pontiac GTO-t valakinek?


Egyetlen példány maradt meg A Megtorló öt kaszkadőrautója közül, ráadásul most eladó.
Sokszor, sokféleképpen feldolgozták már a Marvel kíméletlen antihősének, a Megtorlónak a történetét, ám az adaptációk többsége nem ért fel a Netflix közelmúltbeli, Jon Bernthal nevével fémjelzett sorozatához. Így például az a 2004-es mozifilm sem kapott hízelgő kritikákat, amelyben a címszereplő bőrébe Thomas Jane bújt, főgonoszként pedig John Travoltát láthattuk. Volt viszont benne egy vagány Pontiac GTO!
Ahogyan a hasonló produkcióknál lenni szokott, természetesen nem csupán egy autót építettek a forgatásokra: a kaszkadőrök ötöt kaptak összesen, viszont ezek közül négy áldozatul is esett a munkálatoknak, csak a „Hero Stunt Car 2” néven emlegetett példány maradt fenn. Ezt szerkezetileg megerősítették, kibelezték és utasterét alumíniummal borították, kapott bukócsövet, egyedi műszerfalat, na meg elhúzható golyóálló paneleket az üvegek védelmére. Megmaradt viszont a 400 köbhüvelykes, azaz 6,6 literes V8-as 350 lóerővel, automata váltóval.
Hogy a filmhez igazítsák, alaposan megszórták golyó ütötte lyukakkal – na, persze nem igazából lőtték szitává a GTO-t, a megjelenés a stáb munkáját dicséri. A hátsó szélvédőről a Megtorló halálfejes logója sem hiányozhat. Az RM Sotheby’s október 18-án árverezi el a kocsit, ráadásul annyira messzire sem kell érte menni, hiszen Münchenben lesz az aukció. A becsérték 40-60 ezer euró, azaz 15-24 millió forint.
Nézd meg a Megtorló autóját a galériában:

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







